Papandreu nem árulta el utódja nevét

Athén |

<p>A görög kormányfő a nemzethez intézett szerda esti beszédében hivatalosan is megerősítette a lemondását, és bejelentette, hogy elvi megállapodás született az ellenzékkel az új, koalíciós kormányról.</p>

Ennek vezetőjét azonban a legfrissebb hírek szerint csütörtök előtt nem nevezik meg.

"Félretettük a terméketlen konfliktusokat. A politikai erők együttműködnek, hogy kivezessék az országot a válságból, és az ellentéteik dacára kormányt alakítanak" - hangsúlyozta Jeórjiosz Papandreu.
"Megtesszük a szükséges lépéseket azon döntések végrehajtására, amelyek biztonságot ajánlanak országunknak ezekben a különösen nehéz időkben" - mondta az Európai Unió válságtervére utalva. Kijelentette, hogy minden lehetséges erőfeszítéssel azon lesznek, hogy Görögország az euróövezet tagja maradhasson.
Papandreu nem árulta el, hogy ki kerül a kormány élére, de a jelenleg még kormányzó szocialista párt és az ellenzéki Új Demokrácia vezető köreiben is állítólag az a vélemény fogalmazódott meg, hogy Filiposz Pecalnikosz parlamenti elnök legyen az egységkormány feje. Korábban sokan Lukasz Papademoszt, az Európai Központi Bank egykori alelnökét látták a legesélyesebb jelöltnek.
A beszéde után Papandreut azzal fogadta Karolosz Papuliasz államfő, hogy "nagy megkönnyebbülés" a megállapodás megszületése. Az új kormányfőt kettejüknek a pártvezetőkkel lebonyolított megbeszélése nyomán nevezik meg, de erre szerdán már nem kerül sor az elnöki hivatal esti közlése szerint.
Az egyik, szélsőjobboldali párt, a LAOSZ vezetője azzal távozott felháborodottan idő előtt a tanácskozásról, hogy ott "taktikázás folyik". Az ülést csütörtök reggel folytatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?