Panaszt tesz az ENSZ-nél a franciaországi Szcientológia Egyház

Párizs |

<p>A franciaországi Szcientológia Egyház hétfőn bejelentette, hogy panasszal fordul az ENSZ-hez a francia igazságügyi minisztérium egyik körlevele miatt, amely a szervezet szerint sérti a "vallási kisebbségek" pártatlan jogi eljáráshoz való jogát.</p>

A francia szcientológusok az ENSZ-nek a bírók függetlenségével foglalkozó különleges jelentéstevőjéhez fordulnak annak a szeptember 19-i keltezésű, "a szektás elhajlások elleni harcról és éberségről szóló" körlevélnek az ügyében, amelyet a igazságügyi minisztérium az ügyészekhez és a bíróságok elnökeihez juttatott el.
Párizsban november 3-án kezdődik a franciaországi Szcientológia Egyház fellebbviteli pere. Az egyház párizsi szervezetét és egyik legfőbb vezetőjét két évvel ezelőtt első fokon bűnszövetkezetben elkövetett csalásért ítélte el a bíróság, de engedélyezte az egyház további működését.
Az úgynevezett Spirituális Egyesület 400 ezer eurós, annak könyvesboltja pedig 200 ezer eurós pénzbüntetést kapott. A csalást irányító Alain Rosenberget két év felfüggesztett börtönre és 30 ezer eurós pénzbüntetésre ítélték. A vád szerint hat szcientológus és az egyház franciaországi szervezete magas pénzösszegeket csikart ki tagjaitól.
Az interneten is hozzáférhető körlevélben az igazságügyi minisztérium emlékezteti a bírókat a szektás elhajlásokra vonatkozó törvényekre és ajánlásokat tesz annak ellenőrzésére, hogy az "áldozatok pszichológiai függőség állapotába kerültek-e". A szöveg említést tesz olyan eszközökről, például személyiségtesztekről, tisztító, illetve vitaminkúrákról, amelyek súlyosbíthatják az ítéleteket.
Michel de Guillenschmidt, az egyház egyik ügyvédje arra hívta fel a figyelmet, hogy a körlevélben szereplő példák a Szcientológia Egyház vallásgyakorlási módszerei. Kollegája, Jean-Marc Florand szerint pedig a körlevél egyértelmű célja az volt, hogy a per előtt nyomást gyakoroljon a bírókra. Az egyház álláspontja szerint a dokumentum az igazságszolgáltatás függetlensége és a vallási kisebbségeknek a pártatlan jogi eljáráshoz való joga ellen irányul.
A Szcientológia Egyházat még 1998 decemberében jelentette fel csalásért egy nő, akit eredetileg ingyenes személyiségteszttel kerestek meg szcientológusok. A feljelentő végül több mint 20 ezer eurónak megfelelő francia frankot fizetett ki tanfolyamokra, könyvekre és egy "elektropszichométerre", azaz az "E-méterre", amely a vizsgált személy szellemi állapotának változásait hivatott mérni.
A szcientológiát eredetileg modern filozófiaként alapította meg az Egyesült Államokban L. Ron Hubbard (1911-1986) sci-fi-szerző 1952-ben. Az első egyházközösségek két évvel később jöttek létre az Egyesült Államokban. A Szcientológia Egyház adatai szerint a szervezet jelenleg a világ 159 országában működik 12 millió taggal, Franciaországban pedig - ahol egy 1995-ös parlamenti bizottsági jelentés szektának nyilvánította - 45 ezer a tagok száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?