Óvadéki megállapodás született Donald Trump ügyében Georgia államban

A német államfő szerint Donald Trump kiszámíthatatlan

A bíróság 200 ezer dollárban (mintegy 70 millió forintban) állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban - derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból.

 Az óvadéki megállapodás egyben megtiltja a volt elnök számára, hogy a 2020-as elnökválasztás georgiai eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával indult ügyről a közösségi médiában kommunikáljon, illetve az ügyben szereplő tanúkat és a többi vádlottat "közvetlen vagy közvetett módon fenyegesse". Az óvadéki megállapodást a vádemelést kezdeményező Fulton megyei kerületi ügyész, Fanni Willis, Donald Trump védői és a bíró írta alá. Az ügyész múlt héten augusztus 25-ét, pénteket jelölte meg Donald Trumpnak határidőként, ameddig meg kell jelennie a hatóságok előtt. A volt elnök hétfőn azt írta közösségi oldalán: csütörtökön Atlantába megy, hogy letartóztassák. A CNN értesülése szerint Donald Trump azt tervezi, hogy a Fulton megyei börtönben jelentkezik.

Az ügyben a volt elnök mellett még 18 ember, Donald Trump több korábbi közvetlen munkatársa ellen emeltek vádat a múlt héten bűnszervezetben elkövetett cselekmények miatt a 2020-as elnökválasztással összefüggésben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?