Öten meghaltak egy magyarországi balesteben

Budapest |

<p>Négy ember a helyszínen meghalt, egy csecsemő később a kórházban vesztette életét abban a balesetben, amely vasárnap reggel történt a 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében, Karcagnál - közölte a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy a balesetnek további három sérültje is volt.</p>

   Pásztorné Kovács Ágnes elmondta, hogy egy francia rendszámú terepjáró Debrecen irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval.
    A vétlen járműben öten utaztak, négy felnőtt a helyszínen meghalt, egy csecsemőt mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, ő később vesztette életét. A terepjáróban utazó három ember állampolgársága egyelőre nem ismert, az elsődleges információk szerint egyikük sem sérült meg.
    A terepjárót vezető férfit a rendőrség bilincsben vitte kihallgatásra - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
    Az érintett útszakaszon továbbra sem lehet közlekedni, a forgalmat a rendőrség eltereli.

A debreceni Kenézy Kórházban meghalt a vasárnap reggeli karcagi balesetben megsérült csecsemő - közölte az intézmény szóvivője újságírókkal a kórházban. Szentgyörgyi János elmondta, hogy a körülbelül hat hónapos fiúgyermeket 8.36 perckor mentőhelikopter szállította a kórházba, már akkor tudható volt, hogy súlyos agyi sérülései vannak. A koponyája több helyen is eltört, az agytörzs "szinte megsemmisült".
    Az orvosok csaknem három órán át küzdöttek a fiú életéért, de 11.52-kor meghalt - mondta Szentgyörgyi János.
    A balesetben a csecsemőn kívül négy felnőtt vesztette életét.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?