Összevesztek egy 42 éves nőn, ezért felgyújtotta az asszonyt és barátját egy tinédzser

tuzeset k

Szándékosan felgyújtotta ismerőseit egy 18 éves férfi, egyikük belehalt az égési sérülésekbe.

Tavaly májusban keletkezett tűz az egyik budapesti épületben, ahol két fiatal férfi és egy középkorú nő lakott.

Az egyik férfi és a nő már aludtak, ők a lángokra ébredtek fel. Bár kijutottak, azonban a 20 éves férfi olyan súlyosan megégett, hogy kórházba szállítását követően meghalt.

Az elsődleges adatok arra utaltak, hogy baleset történt, az eljárás viszont megállapította, hogy az akkor 18 éves másik férfi szándékosan rúgott alvó társaira egy fémdobozt, amiben benzin égett. Tettét azért követhette el, mert korábban összevesztek a nő miatt – olvasható a magyarországi rendőrség közleményében.

A testének 90-95 százalékán II. és III. fokú égési sérüléseket szenvedett férfi az orvosszakértő megállapítása szerint elviselhetetlen fájdalmakat élt át, amíg elvesztette eszméletét. Élettársa a lábán szenvedett kisebb égési sérüléseket.

A rendőrség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott eljárást, az ügy iratait vádemelési javaslattal a napokban küldték az ügyészségre.

(police.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?