OSDH: eddig mintegy 1400 civil halt meg az orosz légicsapásokban

Bejrút |

<p>Mintegy 1400 civil halálát okozták Szíriában orosz légicsapások - közölte csütörtökön a Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet.</p>

 Az ellenzéki szervezet, amely a helyszínen lévő aktivisták, szemtanúk, források, egészségügyi dolgozók beszámolója alapján ad tájékoztatást, azt is közölte, hogy az orosz támadásokban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet 965 harcosa, valamint más felkelőcsoportok 1233 fegyverese is meghalt.

A Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Oroszország szeptember óta hajt végre légicsapásokat Szíriában. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden azt mondta, soha senki nem szolgált bizonyítékkal, hogy Oroszország civilek halálért lenne felelős.

Szombaton az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet arról számolt be, hogy a kormánycsapatok által ostromgyűrűbe fogott Madája városába újabb 16 ember halt éhen, 33-an pedig válságos állapotban vannak, dacára annak, hogy az utóbbi időben bejuthattak élelmiszerszállítmányok a településre.

Az MSF emellett azzal vádolta a kormányerőket, hogy az életmentő orvosi eszközöket tartalmazó segélyszállítmányokat továbbra sem engedik be a városba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?