Országos sztrájk Franciaországban, nem akarnak 64 éves korig dolgozni

sztrajk k

Számos francia városban az utcára vonultak csütörtökön a munkavállalók, hogy elutasítsák azokat a tervezett módosításokat, amelyek kitolnák a nyugdíjkorhatárt. Az egész napos országos sztrájkokat és tiltakozásokat Emmanuel Macron és elnöksége jelentős próbatételének tartják.

A tüntetéseken sok ezren gyűltek össze Párizsban, Marseille-ben, Toulouse-ban, Nantes-ban, Lyonban és más helyeken, a sztrájkok súlyosan megzavarták a közlekedést, az oktatást és más közszolgáltatásokat szerte az országban.

Újra üzemanyaghiány lehet a francia benzinkutakon. Az emberek pánikfelvásárlásba kezdtek, miután az olajfinomítók sem dolgoznak. A sztrájkok fennakadásokat okoztak a vasúti közlekedésben, az olajfinomítók és az erőművek működésében is. Többek között

  • az EDF energiaszolgáltató dolgozóinak 45 százaléka nem vette fel a munkát,
  • a TGV szuperexpressz járatai közül csak minden harmadik-ötödik indult el,
  • a France Inter rádió csak zenét sugárzott,
  • de buszvezetők és állami alkalmazottak is sztrájkba léptek,
  • ahogy tanárok és diákok is,
  • Párizsban le kellett zárni több metróállomást,
  • az olajfinomítókba érkező szállítmányok útját blokkolták,
  • és kisebb fennakadások voltak a légi közlekedésben is.

 

A tiltakozások komoly próbatétel elé állítják Emmanuel Macron francia elnököt, aki szeretné elérni, hogy 62 helyett fokozatosan, 2030-ig 64 év legyen az öregségi nyugdíj új korhatára, ami miatt mindenkinek két évvel tovább kellene dolgoznia. Ezzel párhuzamosan a csaknem 2 millió kisnyugdíjas számára 1200 euróra emelné a minimumnyugdíj havi összegét. A javaslat szerint a teljes összegű öregségi nyugdíj 2027-től 43 év szolgálati év után járna.Macron szerint e hosszabbítás nélkül nem fenntartható a francia nyugdíjrendszer, ám a terv jelentős ellenállásba ütközik a társadalom részéről. Az erről szóló javaslatra még a parlamentnek is rá kell bólintania, ahol Macronnak már nincs meg az abszolút többsége, de arra számít, hogy a konzervatívok szavazataival átmegy a javaslat. A korhatár emelésétől azt várja a francia kormányzat, hogy 17,7 milliárd euróval növeli a nyugdíjkassza éves bevételeit, ami 2027-ig biztosítana fedezetet a rendszer működéséhez. Az elmúlt 30 évben több nagy nyugdíjreformot is elindítottak a francia kormányok a társadalom elöregedésének és a nyugdíjkassza deficitessé válásának kompenzálására, és valamennyit jelentős tiltakozó megmozdulások kísérték.

(MTI, SZER, hvg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?