Oroszországgal szembeni kemény fellépésre sürgetik Trumpot

Washington |

<p>Republikánus és demokrata párti szenátorok Oroszországgal szembeni kemény fellépésre sürgetik Donald Trump megválasztott elnököt az ukrán válság miatt.&nbsp;</p>

Tizenkét republikánus és tizenöt demokrata párti szenátor fogott össze és nyílt levélben sürgette a megválasztott elnököt csütörtökön, hogy Ukrajna ügyében keményen lépjen fel Oroszországgal szemben. A kezdeményezés Rob Portman ohiói republikánus és Dick Durbin illinois-i demokrata párti szenátor nevéhez fűződik.

A levélben a politikusok leszögezik, hogy Oroszország szerintük "katonai eszközökkel hajtott végre földrablást" Ukrajnában, és ezért a leendő amerikai kormányzatnak növelnie kell gazdasági, politikai és katonai támogatását Ukrajnának. A levél szerint Oroszország "folyamatosan agressziót" követ el, és többször is visszautasította "Ukrajna "területi integritásának tiszteletben tartását" és "szuverén jogát saját sorsának alakítására". 

A politikusok hangsúlyozzák azt is, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad elfogadnia a Krím orosz bekebelezését és nem szabad feloldania az Oroszország ellen emiatt hozott szankciókat sem.

A levél aláírói között szerepel mások mellett John McCain arizonai republikánus politikus, a szenátus fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője és Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor, a külügyminisztériumot ellenőrző egyik szenátusi albizottság vezetője. Graham egyébként szerdán televíziós interjúban arra is sürgette - a választási kampányban egyébként általa nem támogatott - Donald Trumpot, hogy tegyen eleget a kampányban tett ígéretének, miszerint felmondja, de legalábbis felülvizsgálja az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?