Oroszország több ukrajnai nagyvárosra mért csapást, áldozatok is vannak

ukrán válság k

Oroszország több ukrajnai nagyvárosra és környékére mért csapást szerdára virradó éjjel és nap közben, a támadásoknak halálos áldozatai és sérültjei is lettek.

Éjszaka az oroszok hat rakétatámadást indítottak a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyeszékhelyű város ellen, eltaláltak egy ötszintes lakóházat – közölte Jurij Malasko, a régió kormányzója a Telegramon. A katasztrófavédelem később arról tájékoztatott, hogy az épület két szintje beomlott, a támadásban az eddigi adatok szerint két ember halt meg, hárman megsérültek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon ítélte el a támadást. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a terrorista állam méltányos büntetést kapjon. Az orosz terrornak veszítenie kell” – hangsúlyozta az államfő. Közölte, hogy nyolc lakásban keletkeztek károk és a mentési munkálatok még tartanak.

Szerhij Liszak, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők rakétával eltaláltak egy családi házat a megyeszékhely, Dnyipro közelében, Obuhivka faluban. A támadás következtében az előzetes információk szerint egy ember meghalt és négy megsérült, továbbá hat lakóházban károk keletkeztek.

Oleh Szinyehubov, a kelet-ukrajnai harkivi régió kormányzója a Telegramon azt írta, hogy nap közben az orosz hadsereg csapást mért Harkiv város ipari negyedére, egy ember megsérült, és a megyeszékhelyen gondok jelentkeztek az áramellátással is, mivel megrongálódott egy villanyvezeték.

Olekszandr Prokugyin, Herszon megye kormányzója a Telegramon arról adott hírt, hogy az orosz csapatok légitámadást intéztek a dél-ukrajnai régió ellen, ennek következtében megöltek egy helybeli férfit és egy nőt. Hozzátette, hogy az oroszok három géppel hajtották végre a támadást, és két irányított bombát lőttek ki három településre. A sérültek számát – mit írta – még pontosítják.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerdán arról tájékoztatott, hogy drónokkal támadott meg egy katonai tábort az oroszországi kurszki területen lévő „Halino” repülőtér mellett. A közlés szerint mintegy 80 haditechnikai eszközzel akár háromezer orosz katona is állomásozhatott a katonai repülőtér közelében. Az orosz veszteségek pontos számát még ellenőrzik, de jelentősek lehetnek, mivel legalább 18 találatot rögzítettek az SZBU drónjai a táborban.

„Vlagyimir Putyin újabb fenyegetései a Kinzsal rakétákkal felszerelt MiG-31-es repülőgépeknek a Fekete-tenger fölötti járőrözéséről a feszültség fokozását célozhatják, de az ukrán védelmi erők szempontjából ez alapvetően nem változtat semmin, hiszen Oroszország naponta fenyegeti Ukrajnát különféle típusú fegyverekkel” – kommentálta az Ukrajinszka Pravda hírportálnak Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője az orosz elnök legfrissebb bejelentését. Putyin szerdán Pekingben közölte, hogy utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászrepülőgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 290 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz repülőgépet, két harckocsit, nyolc tüzérségi fegyvert és tíz drónt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?