Orosz tárgyaló: nem lesz víz és áram a krími ukrán laktanyákban

<div>Az oroszbarát krími hatóságok hamarosan leállítják a víz- és áramellátást az orosz katonák által körülvett ukrajnai laktanyákban - állította a helyszínen tárgyaló orosz küldöttség egyik tagja hétfő éjjel.</div><div>&nbsp;</div>

A Vlagyimir Putyin elnök hívei közé tartozó Szergej Markov volt parlamenti képviselő a hatóságokkal folytatott tárgyalásait követően újságíróknak azt mondta, hogy a laktanyákban maradt katonák helyzete "egyre kényelmetlenebb lesz", ha kitartanak az ukrán kormány mellett, és a laktanyákban maradnak.     Markov szerint a nyomásgyakorlás jegyében az ideiglenes ukrán kormányt támogató katonák fizetést sem kapnak.    Ihor Tenjuh ügyvezető ukrán védelmi miniszter hétfő este azt mondta, hogy orosz katonák tartják blokád alatt az ukrán hadsereg krími laktanyáinak többségét. Az oroszok provokálni próbálják az ukrán katonákat, ahogyan azt öt évvel ezelőtt Grúziában tették, hogy aztán végrehajthassák rég kitervelt hadműveletüket - mondta. Az ukránok többsége szerint sürgősen be kell lépni a NATO-baAz ukránok nagy többsége szerint hazájuknak azonnal be kell nyújtania a csatlakozási kérelmét NATO-hoz - legalábbis ezt mutatják a TSzN hírcsatorna által készítette közvélemény-kutatás eredményei. A híradás szerint kevesebb mint egy nap alatt csaknem 32 ezer ember válaszolt a hírcsatorna internetes oldalán feltett kérdésre, hogy a krími események miatt Ukrajnának be kell-e sürgősen nyújtania a NATO-hoz való csatlakozási kérelmét.        A megkérdezettek nagy többsége, 79,1 százaléka igennel szavazott erre a kérdésre. Mintegy 15 százalékuk nemleges választ adott, míg hat százalékuk mondta azt, teljesen mindegy, hogy a NATO-tagja lesz-e az ország vagy sem. Moszkva feltételeket szab a tárgyalásokhozMoszkva abban az esetben hajlandó megvitatni a nyugati országokkal az ukrajnai helyzetet és a válság rendezésének lehetőségeit, ha végrehajtják a február 21-i kijevi megállapodást, amelyet az akkori ukrán hatalom és az ellenzék kötött, illetve a párbeszédben széles körűen képviseltetik magukat az ukrán politikai erők - közölte egy orosz külügyi illetékes, akit keddre virradóra idézett a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő szerint Oroszország az elkövetkező napokban fog tárgyalni a nemzetközi partnereivel az ukrán helyzetről és a válság rendezéséről, de - mint fogalmazott - az orosz félnek két elvi feltétele van: a február 21-i megállapodás végrehajtása, amely magában foglalja az alkotmányos reform végrehajtását és az egységkormány megalakítását. A tárgyalási folyamatban részt kell vennie minden ukrán politikai erőnek - tette hozzá az orosz külügyi illetékes.    Nem sokkal a RIA Novosztyi jelentése előtt Vlagyimir Csizsov orosz EU-nagykövet bírálta az unió külügyminisztereit, amiért a hétfői brüsszeli rendkívüli tanácskozásukon elfogadott zárónyilatkozatukban említést se tettek a február 21-i megállapodásáról. Sérelmezte, hogy az egyezményben foglaltakat kizárólag Janukovics hajtott végre, és az ellenzékiek semmit se tettek, nem szolgáltatták be a fegyvereket, nem bontották el a barikádokat, nem tették szabaddá a kormányzati épületeket.    A RIA Novosztyi jelentésével kapcsolatosan a Ukrajinszka Pravda kijevi hírportál felhívta a figyelmet arra, hogy február 21-i megállapodást éppen Oroszország képviselője, Vlagyimir Lukin emberi jogi ombudsman nem volt hajlandó aláírni, viszont ellátta kézjegyével Viktor Janukovics akkori államfő, aláírták az ukrán ellenzék vezetői, továbbá a német és a lengyel külügyminiszter, illetve a francia külügyminisztérium Európa-ügyi osztályának vezetője is aláírta. A megállapodást azért nem hajtották végre, mert Janukovics nem írta alá a parlament által elfogadott törvényt, amely a 2004-es alkotmányhoz való visszatérésről rendelkezett, holott a megállapodást értelmében ezt 48 órán belül meg kellett volna tennie - jegyezte meg a kijevi hírportál.     Washington felfüggesztette a kereskedelmi és befektetési tárgyalásokat MoszkvávalAz Egyesült Államok az Ukrajna elleni orosz katonai akció miatt felfüggesztette az Oroszországgal folytatott kereskedelmi és beruházási tárgyalásokat. Ezt helyi idő szerint hétfő este az Egyesül Államok kereskedelmi képviselőjének hivatala jelentette be.    "Felfüggesztettük Oroszország kormányával a soron következő kereskedelmi és beruházási tárgyalást, amely része lett volna az üzleti és kereskedelmi kapcsolatok elmélyítésének" - közölte a hivatal szóvivője. A Pentagon leállítja a katonai együttműködést OroszországgalAz Egyesült Államok az ukrajnai beavatkozás miatt haladéktalanul leállítja a katonai együttműködést Oroszországgal - közölte helyi idő szerint hétfő este a Pentagon. John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerint az intézkedés minden hadgyakorlatra, kétoldalú tárgyalásra, kikötő-látogatásra és tervezési konferenciára kiterjed. Egyebek között elmarad egy májusra tervezett közös haditengerészeti hadgyakorlat.    A változás nem érinti az amerikai katonai erők európai vagy földközi-tengeri elrendezését, az Egyesült Államok nem tett konkrét lépéseket a Krím félsziget orosz megszállásának ellensúlyozására.    Kirby megismételte az amerikai felhívást, hogy Oroszország csillapítsa válságot, és sürgette, hogy a Krím térségében tartózkodó orosz erők térjenek vissza bázisaikra, ahogyan azt az orosz Fekete-tengeri Flottára vonatkozó megállapodások előírják. A szóvivő szerint egyébként a Pentagon nagyra értékeli az elmúlt években kialakult amerikai-orosz katonai kapcsolatokat.    Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet a világszervezet Biztonsági Tanácsának hétfői rendkívüli ülésén kijelentette, hogy az orosz erők ukrán határőrposztokat foglaltak el, birtokukba vették a kercsi kompkikötőt, körülvettek vagy megszálltak gyakorlatilag minden ukrán katonai létesítményt a Krímben, orosz hajók járőröznek Szevasztopol körül és orosz vadászgépek repültek be az ukrán légtérbe. Egyes körzetekben a mobiltelefon-szolgáltatást is blokkolják - tette hozzá a nagykövet. Orosz reagálás az uniós külügyminiszterek nyilatkozatáraVlagyimir Csizsov orosz EU-nagykövet sérelmezi, hogy az EU-külügyminiszterek hétfői brüsszeli rendkívüli tanácskozásukon elfogadott zárónyilatkozatukban említést se tettek az ukrán hatalom és az ellenzék február 21-i megállapodásáról, amely kiutat kínált a politikai válságból. Az uniós külügyminiszterek nyilatkozatára reagálva Csizsov közölte keddre virradóra, hogy a dokumentumban még közvetett hivatkozás sincs a február 21-i megállapodásra "Viktor Janukovics államfő és a három személy között, akik abban a pillanatban az ellenzék vezetői voltak, most pedig vezető posztokon vannak Kijevben". "Ez a megállapodás - amelyet három uniós ország (Németország, Franciaország és Lengyelország) külügyminisztere is aláírt - lehetett volna az az eszköz, amely révén kiutat lehetett volna találni a politikai zsákutcából, de ehhez végre kellett volna hajtani a benne foglaltakat" - mondta Csizsov, aki szerint az egyezményben vállaltakat csak Janukovics teljesítette.    "Az ellenzékiek semmit se tettek: nem szolgáltatták be a fegyvereket, nem bontották el a barikádokat, nem tették szabaddá a kormányzati épületeket. De ami a legfontosabb: ahelyett, hogy végrehajtották volna menetrendben felvázoltakat, jelesül, először végrehajtották volna az alkotmányos reformot, majd megrendezték volna a választást, mindent fordítva tettek, sebtében kiírva a választásokat. És ami nem kevésbé fontos: hová lett a nemzeti egységkormány megalakításáról szóló ígéret?" - firtatta az orosz nagykövet.    Csizsov szerint az Arszenyij Jacenyuk vezette ukrán kabinet már csak azért se mondható egységkormánynak, mert maga a miniszterelnök "győztesek kormányának" nevezi.    "A kérdés az, hogy ebben a helyzetben ki a legyőzött? A történtekből látszik, hogy meglehetősen kényelmetlenül érzik magukat Kelet-Ukrajna és Krím lakói, és érdemes megjegyezni, hogy ők alkotják az ország lakosságának a többségét" - mondta Csizsov.    Az uniós külügyminiszterek rendkívüli tanácskozásukat követően kiadott közleményükben elítélték, hogy Oroszország agressziós cselekménnyel megsértette Ukrajna szuverenitását és területi épségét, és kilátásba helyezték, hogy ha az orosz fél nem csökkenti az általa kiélezett feszültséget, akkor az EU következményekkel járó intézkedéseket fog hozni, például felfüggeszti a vízumügyi, illetve a kapcsolatok általános újraszabályozását célzó tárgyalásokat Moszkvával, valamint "fontolóra vesz további célzott intézkedéseket". Az EU külügyminiszterei nemcsak az orosz agressziót ítélték el, hanem azt az orosz parlamenti felhatalmazást is, amely engedélyt ad a fegyveres erő alkalmazására Ukrajna területén. Mindez szerintük ellentétes az ENSZ Alapokmányával és a Helsinki Záróokmánnyal, Oroszország vállalt kötelezettségeivel, amelyeket az 1994-es budapesti memorandum tartalmaz. Orosz haditechnika érkezik az ukrán határhozOrosz haditechnikai eszközök felhalmozódása figyelhető meg az orosz-ukrán határnál Oroszország területén - közölte keddre virradóra az ukrán külügyminisztérium. A tárca az ukrán határőrség hétfő esti jelentésére hivatkozva közölte ezt az Interfax hírügynökség szerint.     A határőrség a Harkivi, a Luhanszki és a Donecki területek és Oroszország határánál figyelt fel orosz haditechnika felhalmozódására. Emellett orosz haditechnika és katonák összevonását figyelték meg a kercsi kompkikötőnél. Ukrán határőrök szerint tizenöt harckocsi és tíz páncélozott katonai jármű érkezett a kikötőhöz, illetve Kercsi-szoroson való átkeléshez szükséges pontonhidakat is láttak ott.    Az Ukrajnához tartozó Krími félszigetet a dél-oroszországi Krasznodari területtől elválasztó Kercsi-szoros a kompátkelőnél alig néhány kilométer széles. Védelmi miniszter: orosz katonák tartják blokád alatt a krími laktanyák többségétAz orosz katonák blokád alatt tartják az ukrán hadsereg krími laktanyáinak többségét - közölte hétfő este Ihor Tenjuh ügyvezető ukrán védelmi miniszter az Inter kijevi televíziónak adott nyilatkozatában. Tenjuh szerint az oroszok a laktanyák blokádjával próbálják provokálni az ukrán katonákat. Azt akarják elérni, hogy az ukrán katonák reagáljanak a provokációra, és mihelyt ezt megtörtént, végrehajtják rég kitervelt hadműveletüket.Tenjuh emlékeztetett arra, hogy hasonló forgatókönyv szerint zajlottak az események 2008 augusztusában Grúziában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?