Orosz illetékes szerint nem lesz nemzetközi Szíria-konferencia májusban

Moszkva |

<p>Nem lehetséges egy orosz kormányforrás szerint májusban megtartani azt a Szíriáról szóló nemzetközi konferenciát, amelyről az e heti orosz-amerikai tárgyalásokon állapodtak meg, és amely egy asztalhoz ültetné a szíriai kormányzat és ellenzék képviselőit.<br />&nbsp;</p>

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden egyezett meg abban, hogy lehetőség szerint még május végéig nemzetközi tanácskozást próbálnak tető alá hozni a szíriai válság rendezése érdekében, a genfi konferencia folytatásaként.
    A szombaton, nevének mellőzését kérve nyilatkozó illetékes - aki pénteken jelen volt a Szocsiban tartott orosz-brit csúcstalálkozón - azt mondta, hogy ebben a hónapban már nem lehetséges megrendezni egy ilyen jellegű találkozót, már csak azért sem, mert még annak kereteiben, így a részvevők körében sincs teljes megállapodás.
    A kezdeményezők között "számos nézetkülönbség mutatkozik: ki vehet részt ezen a fórumon, ki legitim és ki nem legitim", de még arról is, hogy konferencia formáját öltse-e, vagy más típusú összejövetel legyen - idézte a nyilatkozót az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség. Moszkvai nézőpont szerint az az egyik fő kérdés, hogy ki képviselheti az ellenzéket.
    A forrás azt nem zárta ki, hogy későbbi időpontban a tanácskozás megtartható lesz.
    Várakozásai szerint az amerikai kormányzaton belüli egyeztetést követően, várhatóan a jövő héten, Moszkva és Washington a legmagasabb szinten is visszatér a kérdésre.
    Oroszország már három ízben is megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban ítélje el Bassár el-Aszad elnök szíriai rezsimjét, ugyanakkor támogatta azokat a felhívásokat is, amelyek egy átmeneti kormány megalakítását sürgetik. Vlagyimir Putyin orosz elnök és David Cameron brit miniszterelnök pénteki találkozóján például - mint utóbbi elmondta - egyetértek abban, hogy átmeneti kormányt kell létrehozni az ország teljes lakosságának támogatásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?