Őrizetben a volt BKV-vezér

Budapest |

<p>Őrizetbe vette és hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját - tudta meg Tafferner Évától, a BRFK szóvivőjétől kedden az MTI.</p>

A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását - mondta.
Hozzátette: Antal Attilát kedden hallgatták ki gyanúsítottként a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében. A volt vezérigazgató vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt. 
A rendőrség közlése szerint a gyanúsított 2007. január 1-je és 2008. április 17. között a BKV vezérigazgatójaként a társaság veszteséges működése ellenére a vagyonkezelési kötelezettségét súlyosan megszegte azzal, hogy a vállalat nevében szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött. Továbbá megszegte vagyonkezelési kötelezettségét azáltal, hogy a BKV Zrt. munkavállalói részére indokolatlanul magas összegű végkielégítések kifizetését engedélyezte.
A nap folyamán a gyanúsított budapesti lakásán házkutatást tartottak a nyomozók, melynek során tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos iratokat, valamint egy számítógépet foglaltak le.
A rendőrség tájékoztatása szerint a volt vezérigazgató kihallgatása során érdemi vallomást tett, azonban a gyanúsítás ellen panasszal élt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek a Fővárosi Főügyészségnek az előzetes letartóztatásának indítványozására.
Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya kedden kora délután az MTI kérdésére egy sajtótájékoztatón azt mondta: reggel óta házkutatást tartanak a BKV székházában. Valamennyi, a közlekedési vállalat által kötött tanácsadói szerződést át kívánják nézni, mert nem kapták meg az összes dokumentumot.
Ezzel kapcsolatban a BRFK kora este azt közölte: munkatársaik reggel 8 órától házkutatást tartanak a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. Budapest, VII., Akácfa utcai irodaházában. Hozzátették: a folyamatban lévő nyomozás adatai alapján joggal feltételezhető, hogy a BKV-tól kért és megkapott iratok hiányosan kerültek a rendőrséghez, ezért indokolt a hiányzó iratok házkutatás során történő lefoglalása. Mint írták, a házkutatás eredményeként lefoglaltak több, különböző tanácsadói szerződéssel kapcsolatos, döntés-előkészítéssel összefüggő iratot. A házkutatás előreláthatólag az esti órákban fejeződik be.
A BRFK megismételte: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a BKV Zrt.-nél történt valamennyi jogsértést teljes körben feltárják. Ezért továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?