Őrizetbe vették Mubarak feleségét

Kairó |

<p>Az egyiptomi hatóságok pénteken elrendelték Hoszni Mubarak volt elnök felesége, Suzanne Mubarak őrizetbe vételét - jelentette a MENA állami hírügynökség.</p>

Előző nap a kormány azt közölte, hogy Mubarakot és feleségét azzal a gyanúval kapcsolatban hallgatták ki, hogy törvénytelen eszközökkel jutottak hatalmas vagyonukhoz.
A MENA szerint az ügyészség 15 napra rendelte el a 70 esztendős Mubarak asszony őrizetbe vételét, miközben tovább vizsgálják a vádat. A jelentésből nem derült ki, hol akarják fogva tartani.
A 83 éves volt elnök továbbra is a sarm-es-sejki üdülőváros nemzetközi kórházában van, eddig már többször is kihallgatták, de feleségét csütörtökön idézték meg első alkalommal.
Suzanne Mubarakot az egyik kairói bankban a nevén lévő 20 millió egyiptomi fontról (mintegy 600 millió forint) és egy kairói luxuslakásról kérdezték.
Csütörtökön mindkettőjüket Sarm-es Sejkben hallgatták ki, ahová azt követően vonultak vissza, hogy az elnököt lemondásra kényszerítette a felkelés február 11-én. Az asszony azóta az üdülővárosban lévő 36 millió fontra becsült villájukban lakik.
Egy pénzügyi felügyelő szerv szerint Mubarak és családja nevén számos számla van, helyi és külföldi valutákban, továbbá luxuslakások és paloták, és értékes telkek. Vannak olyan becslések is, hogy vagyonuk több tízmilliárd dollárra rúg. Mubarak tagadja az állításokat.
A volt elnököt ezen kívül felelőssé teszik a felkelés idején történt gyilkosságok miatt is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?