Őrizetbe vettek egy volt francia belügyminisztert és egy volt párizsi rendőrfőnököt

Párizs |

<p>Franciaországban őrizetbe vették kedden Nicolas Sarkozy volt államfő két közeli munkatársát, hogy egy korrupciós ügyben vallomást tegyenek - közölte a helyi sajtó.</p>

Claude Guéant volt belügyminisztert és Michel Gaudin volt párizsi rendőrfőnököt Nanterre városában hallgatják ki a korrupció elleni küzdelem és a pénz- és adóügyi jogsértésekkel foglalkozó hivatal munkatársai.    Őrizetbe vételük ideiglenes, szabadságukat egy napra korlátozzák, ez az időtartam további 24 órával meghosszabbítható.    A nyomozók kérdései bizonyos jutalmak kifizetésével kapcsolatosak, amelyek ügyében a párizsi ügyészség tavaly nyáron kezdett előzetes vizsgálatot. Ez utóbbi előzménye a belügyi tárcánál indult vizsgálat eredményeinek nyilvánosságra hozatala volt.     A nyomozók szerint Claude Guéant, akkoriban a belügyminiszteri tisztséget betöltő Sarkozy hivatalvezetője, 2002-től két éven át havonta tízezer eurót kapott készpénzben a belügyminisztérium pénztárából. Ezt a pénzt abból az alapból utalták ki, amelyből a rendőrség informátorait fizették. Azt egyelőre nem állapították meg, hogy Guéant milyen célra költötte a pénzt.    Claude Guéant környezete akkoriban azt állította, hogy ezeket a pénzeket nem Guéant-nak szánták, hanem egyfajta prémiumkeretként szolgáltak, amelyből az akkori belügyminiszter Sarkozy védelmével megbízott rendőröket fizették.    Guéant 2002 és 2004 között Sarkozy hivatalvezetője volt. Amikor Sarkozy államfő lett, ő lett az elnöki hivatal főtitkára, majd 2011-2012-ben pedig belügyminiszter volt.     Michel Gaudin 2002 és 2007 között az országos rendőrség munkáját irányította, majd 2012-ig párizsi rendőrfőnök volt. A szocialisták hatalomra kerülésekor nyugdíjazták és Sarkozy hivatalának vezetője lett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?