Origo: Schmitt Pál felfüggesztette NOB-tagságát

Budapest |

<p>Schmitt Pál volt köztársasági elnök felfüggesztette tagságát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), ezért nem szerepel a testület hivatalos londoni résztvevőinek listáján - írta az Origo hírportál csütörtökön.</p>

Az Origo közölte, hogy a NOB sajtóirodája azt a tájékoztatást adta: "Schmitt maga függesztette fel a NOB-tagságát addig, amíg nem zárul le a Semmelweis Egyetem döntése elleni fellebbezésének ügye". Az Origo szerint a volt államfő így feltehetően nem vesz részt az olimpián, ami évtizedek óta először fordulna elő.

Az MTI megkereste a volt köztársasági elnök irodáját, amely azonban nem kívánt reagálni a hírportál cikkére.

A Semmelweis Egyetem szenátusa március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét, aki az ügy folyományaként, április 2-án mondott le hivataláról. Döntését azzal magyarázta, plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie. Ugyanakkor etikátlannak és jogszerűtlennek minősítette, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, mondván, hogy ezt csak bíróság tehette volna meg. A volt államfő a döntés ellen felülbírálati kérelmet nyújtott be, és bírósági felülvizsgálatot is kért.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?