Orbán vidékre költöztetné harmadik kormánya egyes minisztériumait

Budapest |

<p>A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott üléséről az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában.</p>

Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik.    Kurucz Éva arról is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig.    Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését - szintén 2016. március 15-ig - kell megvizsgálnia.    Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig.    Az új kormányszóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök - lehetőség szerint - kedden kívánja felterjeszteni az összes államtitkár személyét Áder János köztársasági elnökhöz kinevezésre.    A miniszterek kinevezése, majd parlamenti eskütétele után, péntek délután tartotta első ülését a harmadik Orbán-kormány. Az Országgyűlés előtt tettek esküt az új kormány miniszterei pénteken, a kabinet megalakulását követően. Az eskütételt megelőzően Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet a Ház előtt. Az ellenzéki pártok egyebek között azt kifogásolták, hogy soha ilyen hosszú ideig nem tartott még kormányalakítás, illetve, hogy zárt körben alakult meg a kormány. Az alaptörvény értelmében az új kabinet a miniszterek kinevezésével alakult meg, amely mintegy két órával az eskütétel előtt, a Sándor-palotában már megtörtént, amikor Áder János köztársasági elnök átadta a minisztereknek a kinevezési okmányokat.    Áder János a kinevezési ünnepségen átadta megbízólevelét Semjén Zsolt tárca nélküli miniszternek, Pintér Sándor belügyminiszternek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, Hende Csaba honvédelmi miniszternek, Trócsányi László igazságügyi miniszternek, Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszternek, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek és Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.    A köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében nevezte ki az új kormány minisztereit pénteki hatállyal.     Ezt követően a Parlamentben Kövér László házelnök köszöntötte Áder János köztársasági elnököt, Orbán Viktor kormányfőt, Schmitt Pál volt államfőt, Boross Péter volt miniszterelnököt, Polt Péter legfőbb ügyészt, Kászoni-Kövendi Józsefet, a Magyar Unitárius Egyház püspöki helynökét, valamint a külhoni magyar közösségek képviselőit, a diplomáciai testület tagjait, az Európai Parlament magyar képviselőit, az országgyűlési képviselőket, a nemzetiségi szószólókat, a hazai és külföldi sajtó képviselőit.     Ezt követően Szűcs Lajos jegyző felolvasta Áder János államfő átiratát a miniszterek kinevezéséről, majd felkérte Orbán Viktor miniszterelnököt kormányának bemutatására.    Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásában azt mondta, hogy a következő négy év a nagy tettek korszaka lesz. A kormányfő beszédében néppárti kormányzást tűzött célul, miniszterei iránytűjének pedig a hazaszeretetet, az alázatot és a szolgálatot határozta meg.    Míg az előző négy év a nagy és bátor gondolatok időszaka volt, addig a következő négy év már nem a nagy gondolatok, hanem a nagy tettek korszaka lesz - mondta a miniszterek eskütételét megelőző beszédében Orbán Viktor.    Mindezek alapján szerinte a mostani miniszterek dolga nehezebb lesz, mint az előző kabinet tagjaié volt, a léc ugyanis magasabbra került.    A kormánynak mindig, minden helyzetben a háromharmadot kell szolgálnia - mondta. Kiemelte: a győztesnek nem igaza van, hanem feladata, és minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb a feladat és a felelősség. Minél nagyobb a felelősség, annál nagyobb alázattal kell szolgálni az egész országot - rögzítette Orbán Viktor.    A miniszterelnök bejelentette, hogy Semjén Zsolt a harmadik Orbán-kormányban is miniszterelnök-helyettes lesz.    A kormányfő beszédét követően esküt tettek Orbán Viktor harmadik kormányának miniszterei, majd ellátták kézjegyükkel az esküokmányt.    Az MSZP szerint a szemfényvesztés kormánya alakult meg pénteken. Ezt Tóbiás József, a szocialista frakció megbízott vezetője mondta Budapesten sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus közölte, az elmúlt 25 évben soha ilyen hosszú ideig nem tartott a kormányalakítás Magyarországon, két hónap telt el a választás óta. Kifogásolta, hogy a parlament ülése előtt egy órával, zárt körben alakult meg a kormány.    Az Együtt-PM a következő négy évben az eddigieknél hangsúlyosabban és erőteljesebben akarja bemutatni a kormány "disznóságait" - mondta a szövetség pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Szelényi Zsuzsanna, aki a tervek szerint jövő héten teszi le képviselői esküjét. Az Együtt-PM politikusa az új kabinet megalakulása alkalmából azt mondta, hogy az új Orbán-kormány "semmi jót nem vetít elő", mert a miniszterelnök azt ígérte, folytatják, amit eddig "műveltek".    A Demokratikus Koalíció (DK) "szigorú és legádázabb ellenzéke lesz az orbáni világnak" - írta Gyurcsány Ferenc, DK elnök az új kormány tagjainak eskütétele után az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az ellenzéki pártvezető szerint sokat elmond egy kormányról, hogy milyen körülmények között alakul meg. Ma az Orbán-kabinet egy zárt szobában, a sajtót gyakorlatilag száműzve, női miniszter nélkül jött létre - fejtette ki, hozzátéve: az sem mellékes, hogy választás óta soha ilyen lassan nem alakult meg kormány.    Az LMP szerint az új kormányt példátlan hatalomkoncentráció jellemzi. Ezt nemcsak Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korlátlan hatalma, hanem az is mutatja, hogy még mindig nem ismert, melyik tárca pontosan miért felelős - reagált a kormány megalakulására az LMP két társelnöke, Schiffer András és Szél Bernadett.    Volner János, a Jobbik alelnöke egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre azt mondta: nem értenek egyet a kormány összetételével, szavai szerint az eddigi kormányzati politika folytatása a kivándorlási kedv növekedését és az ország leépülését hozza. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?