Orbán: Itt az ideje Magyarország megújításának

Budapest |

<p>Magyarország megújulása a célja a parlament tavaszi ülésszakának a miniszterelnök szerint.</p>

Orbán Viktor hétfői, a parlamentben napirend előtt elmondott beszédében közölte: senki, így a magánszférában dolgozók sem járhatnak rosszabbul az egykulcsos adórendszerrel, a nemzetgazdasági minisztert pedig arra kérte fel, hogy dolgozza ki az ország újjászervezésének programját. Szólt arról is, kormánya nevetségessé tette a médiatörvényt támadók érveit, valamint arról, hogy az új alkotmánnyal helyre akarják állítani 1956 igazságát.

A miniszterelnök felidézte, a médiatörvény ürügyén támadást indítottak Magyarország ellen, a magyarok demokratikus elkötelezettségét megkérdőjelezték, figyelmen kívül hagyták a magyarok önbecsülését. A kormány azonban ezt a támadást visszaverte, "a támadók érveit nevetségessé tettük, a magyaroknak járó tiszteletet meg- és kiköveteltük, önbecsülésünk sérthetetlenségét nyilvánvalóvá tettük".
Ideje, hogy mindenhol megértsék: vége annak a korszaknak, amikor Magyarország adathamisításokkal, hazugságokkal, a hatalommal való visszaéléssel eljátszotta a nemzetközi megbecsülést - mondta, hozzáfűzve: "ami történt, megtörtént, azokat, akik ezt elkövették Magyarországgal, a felháborodott magyarok megbüntették és félreállították. A mostani kormánnyal nem fogják feltörölni a padlót, ahogy ezt ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették".
"Egyetlen országtól sem fogadunk el kioktatást, egyetlen országot vagy országközösséget sem fogadunk el fölénk rendelt ellenőrnek vagy felügyelőnek" - jelentette ki, megjegyezve: Magyarországon nem azért van demokrácia, mert azt bárki elvárhatja tőlünk vagy kikövetelheti rajtunk. "Brüsszel nem Moszkva" - fogalmazott.
A kormányfő az áprilisi választások utáni időszakról szólva felidézte: Magyarországot a hamis számokra épülő költségvetés összeomlása fenyegette, "borotvaélen, a szakadék szélén táncoltunk". A tavaly őszi parlamenti ülésszak célja az alapozás volt, a hétfőn kezdődőé pedig Magyarország megújulása, "ideje nekiállni az épület felhúzásának". Megjegyezte, tudják, nem lehetnek hibátlanok, és biztosan vannak olyan dolgok, amelyeket nyugalmasabb munkatempó esetén máshogy oldottak volna meg, néha maga is úgy érezte, ilyen sebességet nem lehet tartani hosszú távon. Összességében azonban szerinte elmondható, hogy az Országgyűlés "felnőtt a rendkívüli helyzethez".
Az előttünk álló időszak tétje minden eddiginél nagyobb, de "muszáj bírni szusszal" - mondta, hangsúlyozva, az őszi ülésszakra már úgy kellene ráfordulni, hogy a megújulás folyamata a célegyenesben legyen. Közölte: lassításra ezután sincs lehetőség. Az államadóssággal, a "letűnt korszak, a választásokon megdöntött rendszer hagyatékával" és a munkanélküliséggel egyszerre kell megbirkózni, mégpedig úgy, hogy akiktől az elmúlt nyolc éven át folyamatosan elvett a kormányzat, azoktól nem kérhető több áldozatot.
"Vagy legyőzzük a fenyegető kockázatokat, és megragadjuk az új lehetőségeket, vagy a veszélyek győznek le minket, és akkor minden eddiginél rosszabb helyzetbe kerülhetünk, hosszú évekre, sőt évtizedekre elveszíthetjük a reményt" - mondta Orbán Viktor, kiemelve: nem tüneti kezelésre van szükség, "nem akarunk sem Görögország, sem Írország sorsára jutni". Az utóbbi évek mentalitása szerinte az volt, hogy hitelből mindent lehet, ezt reklámozták a bankok és a hitelezők, "akik mindenféle ügyes trükkel rávették az embereket, hogy olyan házakat, lakásokat, autókat vásároljanak, amelyeket valójában nem engedhetnének meg maguknak". Vissza kell térni a józan ész és a felelősség útjára - jelentette ki.
A kormányfő szólt az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseiről is. Kiemelte, hogy a West Balkán szórakozóhelyen történt diszkótragédia után a kormány felülvizsgálta és újraszabályozta a szórakozóhelyek működtetését, a három fiatal lány "haláláért felelős gátlástalan, a nyereség érdekében mások életét is kockáztatni kész emberek felelősségrevonása megkezdődött".
Elmondta, hogy áttörést értek el Magyarország energiafüggőségének felszámolásában: a többi között megkötötték a vezetékrendszerek összekapcsolásáról szóló szerződést Horvátországgal, és államközi szerződést írtak alá Szlovákiával a gázvezetékrendszer összekapcsolásáról.
A nyugdíjreformról szólva kijelentette: "az emberek 97 százaléka úgy döntött, hogy az újjászervezett állami nyugdíjrendszerben folytatja a takarékoskodást", a kormány pedig garantálja az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságát.
A kormányzati eredmények közé sorolta a 40 évnyi szolgálati idővel rendelkezők nők nyugdíjba vonulásának lehetővé tételét, a gyes visszaállítását három évre, a lakásárverezési moratórium meghosszabbítását, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felállítását, a kormányablakok megnyitását és az Audi-beruházás kiemeltté nyilvánítását.
A miniszterelnök kijelentette: a kormány az arányos, egykulcsos adórendszer bevezetésével összefüggésben vállalta, hogy senki sem járhat rosszul, senkinek sem csökkenhet a fizetése. A kabinet ezért a maga hatáskörében megtette a szükséges lépéseket: a költségvetési intézményekben pótlékot vezetett be, bérgazdálkodási irányelveket adott ki a többségi állami tulajdonú cégek számára, és megállapodott az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a béremelésekről, a minimálbér és a bérminimumok növeléséről - mondta, hangsúlyozva, hogy a megállapodás alapján a bérminimumokat a magánszférában is kötelező alkalmazni.
Ennek ellenére számos helyről érkeztek hírek arról, hogy az új adórendszer következtében a piacon, a magángazdaságban bércsökkenés történt. Ezt nem fogadjuk el - mondta a kormányfő, kiemelve: a kabinet a gazdasági érdekképviseletekkel közösen akciócsoportot hozott létre, és érvényt szerez vállalásának, azaz gondoskodik arról, hogy a magánszférában se csökkenjen senkinek a fizetése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?