Orbán: békés, civilizált lépésekkel Oroszországgal szemben

Balatonszárszó |

<p>A Fidesz elnöke határozott és egységes közép-európai és uniós álláspontot sürgetett az orosz-grúz konfliktus ügyében; Oroszországgal szemben, ha szükséges, civilizált, békés, a nemzetközi diplomáciában elfogadott válaszlépéseket lehet tenni - fogalmazott Orbán Viktor szombaton, a Soli Deo Gloria református értelmiségi szervezet konferenciáján Balatonszárszón.</p>

Orbán Viktor, aki Kazimierz Marcinkiewicz lengyel exminiszterelnök társaságában egy kerekasztal-beszélgetés vendége volt, a válaszlépések között említette, hogy a lengyelek rakétavédelmi rendszerről írtak alá megállapodást az Egyesült Államokkal.
Említette azt is, hogy a NATO külügyminisztereinek keddi tanácskozásán fel lehetne gyorsítani Grúzia és Ukrajna felvételét a NATO-ba, illetve ha szükséges, fel lehetne függeszteni az Európai Unió és Oroszország közötti stratégiai együttműködési megállapodást. Mint mondta, nyilván az oroszoknak is lesznek válaszlépései, tehát érdemes átgondolni, mit teszünk, de figyelembe véve minden orosz válaszlépést, az olaj-, a benzin- és a gázár kérdését is beleértve, "nekünk itt és most világos erkölcsi alapállást érdemes elfoglalni".
A Fidesz elnöke ezért külpolitikai egységet sürgetett Közép-Európában és az Európai Unióban, szerinte a közép-európai népeknek - benne a magyaroknak 1956 miatt különösen - kötelessége egyértelműen és világosan beszélni, amikor egy független államot ér katonai agresszió. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?