Orbán a magyar családok összezsugorodásának évéről

Budapest. Ma Magyarországon semmi nem az, aminek látszik, az igen nemet, a nem pedig igent jelent. Amire azt mondják, megteszik, nem teszik meg, amire pedig azt mondják, hogy nem teszik meg, azt megteszik – így összegezte Orbán Viktor kedden este az ELTE Kongresszusi Központjában a kialakult helyzetet.

Budapest. Ma Magyarországon semmi nem az, aminek látszik, az igen nemet, a nem pedig igent jelent. Amire azt mondják, megteszik, nem teszik meg, amire pedig azt mondják, hogy nem teszik meg, azt megteszik – így összegezte Orbán Viktor kedden este az ELTE Kongresszusi Központjában a kialakult helyzetet. Orbán – a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére – hatodik alkalommal adott országértékelést. „Benne vagyunk már a jóléti rendszerváltásban, vagy lesz még rosszabb?” – ezzel a régi viccre utaló megjegyzéssel nyitott az exminiszterelnök. Mint mondta, korábban a világban az a mondás járta, hogy magyar az, aki utolsónak lép be egy forgóajtón, de elsőnek lép ki. Most viszont szerinte fordítva van – 2003 a magyar családok összezsugorodásának, összetöpörödésének az éve volt. Kedvező folyamatok törtek meg, az infláció, az államháztartás hiánya növekedett, gyárbezárások voltak a jellemzőek, az otthonteremtés lehetősége szinte megszűnt, a diákhitel kamata emelkedett, miként az árak is – sorolta.

Attól kell tartani, hogy a kórházak helyett autószalonok, bevásárlóközpontok, irodaházak létesülnek, miközben aki a holnapra gondol, az üresen csengő kincstári ígéretet kap és Európa-tervet – hangoztatta. Szerinte az emberek egyik fele a jövőtől fél, vannak, akik a múlttól, de vannak, akik mindkettőtől. Senkinek sem kell magyarázkodni pusztán azért, mert élete jó részét az előző rendszerben élte le.

Mintha sárkefe volna a csatlakozás, amellyel le lehetne vakarni az édes anyaföldet, pedig Magyarországra kell figyelni, hogy itt legyen több munka, tőke, ötlet, mondta. A Medgyessy-kormány Európa-terve viszont Orbán szerint nem több, mint a mosdók villanykapcsolóinak lejjebb helyezése, ami persze nem történik meg, de nem baj, mert a gyerekek majd megnőnek. Orbán úgy látja, mindennek következtében a jelen gondjai nagyobbak, mint a jövő lehetőségei. A jövő gyökereit ugyanis a Fidesz elnöke szerint az eladósodás elvágja. Az előző évben ezermilliárd forinttal nőtt az állam adóssága, minden egyes családra tehát 600 ezer forint új teher rakódik. Ahhoz, hogy mindez megváltozzék, a bankárészjárást kell megváltoztatni. A volt miniszterelnök szerint a pénz helyett a munka becsületét kell visszaadni Magyarországon. Túl kell jutni azon az állapoton, hogy mindig azoktól vesznek el, akiktől az várható, hogy felemeljék az országot. Velük kell összefogni, hangzott el a beszéd utolsó részében, s nem azokkal, akik magántulajdonba adják az autópályákat.

A kormánypártok politikusai – Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnök-frakcióvezetője – az elhangzottakat értékelve elsősorban azt kifogásolták, hogy a beszédből hiányoztak az érdemi javaslatok, a problémákkal való felelős szembenézés. Mindketten megjegyezték: a beszédben valótlan állítások is voltak. Fritz Tamás politológus szerint Orbán Viktor beszéde nem pusztán a Fidesz-szavazóknak szólt, hanem az összes magyar állampolgárnak, míg Török Gábor elemző úgy fogalmazott: a beszéd célközönsége nem egy pártpolitikailag szegmentált csoport, hanem minden magyar választópolgár volt. Fritz Tamás a beszéd lényeges üzenetének nevezte és komoly fordulatként értékelte, hogy „a Kádár-korszak egyszerű emberét nem kívánja a Fidesz bántani”. Török Gábor szerint Orbán Viktor arról is megpróbálta meggyőzni a hallgatóságát, hogy őt kell választani, mint a bajból, betegségből kivezető, helyes utat megmutató orvost. A Századvég Politikai Elemzések Központjának az MTI-hez tegnap eljuttatott elemzése szerint Orbán Viktor éles, de indirekt és pártpolitika felett álló kormányzati kritikát fogalmazott meg, amelynek lényege az volt, hogy a jelenlegi kormány nem képes biztonságos környezetet biztosítani a magyarság számára. „A beszéd áttörést hozott a 2002-es választások óta eltelt időszakban azzal, hogy ideológiai, értékalapú és nemzedéki megosztottságtól mentes összefogásra, szövetség kialakítására szólított fel.” A Századvég szerint beszédével nemcsak a választói táborok közötti konfliktusokat igyekezett kerülni Orbán Viktor, hanem egyenesen azok feloldására tett kezdeményezést. A Századvég Politikai Elemzések Központjának vezetője Stumpf István, az előző kormány kancelláriaminisztere. (NOL, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?