Öngyilkos merénylet az afgán belügyminisztériumnál

Kabul |

<p>Öngyilkos merénylő repítette levegőbe magát az afgán belügyminisztériumi épületegyüttes bejáratánál szerdán Kabulban, legalább hat rendőrt megölve - közölték belügyminisztériumi források.</p>

A támadó katonai egyenruhát viselt, és több ellenőrző ponton is átkelt, mielőtt a bejáratot elzáró sorompóhoz ért. Amikor egy rendőr feltartóztatta, működésbe léptette a mellényébe rejtett robbanószerkezeteket. Egy minisztériumi dolgozó arról számolt be, hogy éppen kifelé sietett a létesítményből, amikor a detonáció visszarepítette az épületbe.

Percekkel a terrorcselekmény után Zabihulla Mudzsahid, a tálibok szóvivője bejelentette, hogy az általa képviselt csoport felelős a támadásért. Mudzsahid néhány órával korábban megismételte korábbi fenyegetését, miszerint a szombaton rendezendő elnök-, illetve tartományi önkormányzati választásokon részt vevő szavazók valamennyien a szervezet által tervezett támadások "jogos célpontjai" lesznek. 

Megfigyelők szerint a tény, hogy a merénylőnek sikerült az ország egyik legszigorúbban őrzött intézménye ellen ilyen méretű támadást végrehajtania, valószínűleg sokakat távol fog tartani az urnáktól. Az afganisztáni tálibok előre bejelentették, hogy minden erejükkel a voksolás megakadályozásán lesznek. Az elmúlt hetekben számtalan véres tettet hajtottak végre. Ugyancsak szerdán biztonsági források arról adtak hírt, hogy tálib fegyveresek az ország északi részén megöltek kilenc embert, akik közül az egyik a helyi tartományi tanács jelöltjeként indult volna a választáson. A szélsőségesek a kilenc áldozatból hármat lefejeztek.

A szerdai bűntettekkel párhuzamban Zahír Azími, az afgán védelmi minisztérium szóvivője arról tájékoztatta a sajtót, hogy a kormányerők készen állnak a szombati elnökválasztásra, s közel 195 ezer katonával garantálják országszerte a voksolás biztonságos lefolyását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?