Olaszország befejezte evakuálási műveleteit

Afganisztán k

Róma lezárta az afganisztáni fővárosban folytatott evakuációs műveleteit, amelyekkel csaknem ötezer afgánt menekítettek át Olaszországba – jelentette a sajtó szombaton.

Az olasz fegyveres erők utolsó repülőgépével a kabuli olasz nagykövet és konzul, valamint a diplomaták biztonságáért felelős utolsó katonák is távoztak Afganisztánból.

Olaszország számos más államhoz hasonlóan lezárta evakuációs műveleit, miután a kabuli repülőtérről a kimenekítés biztonsága már nem garantált.

Júniustól 4890 afgán menekültet szállítottak Olaszországba, köztük 1301 nőt és 1453 gyereket. Zömében a diplomácia képviseletekkel, civil szervezetekkel, katonai missziókkal együttműködő afgánokról és családtagjaikról van szó.

Az emberek jelentős többségét az utóbbi két hétben evakuálták a Kabul és Róma közötti légi folyosón, valamint Kuvaiton keresztül. Az olaszul Aquila (Sas) fedőnevű műveletben a légierő nyolc repülőgépe vett részt.

Luciano Portolano tábornok, az evakuálást irányító összfegyvernemi erők parancsnoka úgy nyilatkozott, mindent megtettek a lehető legtöbb ember segítése érdekében. Hangsúlyozta, hogy lezárult a fegyveres erők húszéves szolgálata Afganisztánban, melyben 54 katona veszítette életét és több mint hétszázan megsebesültek.

Olasz titkosszolgálati források szerint az afgán főváros repterénél a csütörtöki robbantásos merényletekhez hasonló támadások megismétlődhetnek. Az északkeleti határtartomány, Friuli-Venezia Giulia kormányzója, Massimiliano Fedriga nagyon erősnek nevezte a terroristák beszivárgását Afganisztán térségéből a migrációs útvonal „balkáni kapuján” keresztül.

A Corriere della Sera napilap helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az afgán menekültek az embercsempészek segítségével fejenként háromszáz dollárért tudnak átkelni a Tádzsikisztánnal közös határon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?