Külföld

Olasz kormányfő: nem zárhatjuk le még egyszer az országot

A látogatottabb utcák és terek lezárását, valamint az ülve fogyasztást nem biztosító vendéglátóegységek esti bezárásának korábbra hozatalát jelentette be vasárnap Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy egyelőre semmilyen további korlátozást nem terveznek, és kijelentve, hogy a tavaszi járványhelyzet nem ismétlődik meg, mert „most az ország felkészültebb”.
MTI

2020. október 19. 09:30

Giuseppe Conte
- TASR/AP-felvétel

„A járványszámok emelkednek, nem szabad időt vesztegetni, de minden eszközzel el kell kerülni az újabb leállást, amit az ország gazdasága többé nem engedhet meg magának” – hangoztatta a miniszterelnök. Kiemelte, hogy az eddig követett intézkedésekkel az olasz gazdasági mutatók kedvezőbben alakulnak mint a franciák, németek és spanyolok.

A szeptember közepén újraindított oktatás is személyes jelenléttel folytatódik: a tartományok határozhatnak úgy, hogy a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban legyen délelőtti és délutáni turnus a reggeli tömegközlekedés terhelésének enyhítésére.

Giuseppe Conte közölte: a polgármesterek elrendelhetik, hogy este kilenc órától le kell zárni azokat az utcákat és tereket, amelyeken tömörülés alakulhat ki. A lezárt területre csak az léphet be, aki ott lakik vagy oda megy dolgozni.

Éjfélig nyitva tarthatnak azok az éttermek, amelyekben ülve lehet fogyasztani, asztalonként legfeljebb hat személlyel. Az éttermeknek a bejáratnál fel kell tüntetniük, hogy hány vendéget tudnak egyszerre fogadni. Este hat órakor viszont be kell zárniuk azoknak, amelyek nem tudnak minden vendégnek ülőhelyet biztosítani, tehát a bároknak, presszóknak és egyéb szórakozóhelyeknek. A házhozszállítás határidejét éjfélben szabták meg. A korlátozások nem vonatkoznak a kórházakban, repülőtereken, autósztrádákon működő vendéglátásra.

Este kilenc óráig tarthatnak nyitva a játéktermek és sportfogadási irodák.

Betiltották a búcsúk rendezését, a nagyobb méretű vásárokat, de a konferenciákat nem. A rendelkezések értelmében a munkahelyeken a távmunkavégzést kell előnyben részesíteni.

Az amatőr csapatsportokat leállították, a szövetségek nem profi sportolóinak az edzés engedélyezett, de a versenyeket felfüggesztették.

Az edzőtermek, uszodák nyitva maradnak, és további hét napot kaptak az óvintézkedések betartásának biztosítására.

A római kormány május óta először október 13-án vezetett be szigorításokat, amelyek a járványgörbe ugrásszerű emelkedésével néhány nap alatt elégtelennek tűntek Giuseppe Conte péntek esti kijelentése szerint, amikor a miniszterelnök még stratégiaváltást szorgalmazott.

Conte most kifejtette: nem kell a tavasszal alkalmazott stratégiát követni az ország teljes lezárásával, mivel márciusban a járvány meglepetésszerűen érkezett, az ország nem volt felkészülve rá, nem volt elég maszk és tömeges tesztelés sem.

„Azóta sokat dolgoztunk, harmincnégyezerrel növeltük az egészségügyi dolgozók számát, megkétszereztük az intenzív ágyakét, naponta húszmillió maszkot gyártunk, naponta közel százötven ezer tesztet végzünk” – hangoztatta Conte. Kiemelte, hogy Olaszország az egyetlen Európában, amely naponta biztosít sebészi szájmaszkot a tizennyolcezer oktatási intézmény pedagógusainak és diákjainak.

Sajtóértesülések szerint a kormány korábban még kijárási korlátozást is tervezett, de a tartományok nyomására mégsem vezette ezt be.

A karácsonyi vakációval kapcsolatban Giuseppe Conte kijelentette, hogy minden az olaszok felelősségteljes magatartásától függ. „Hordjátok a szájmaszkot, tartsátok be a biztonsági távolságot” – figyelmeztetett.

Vasárnap 11 705-tel emelkedett a szűrt fertőzöttek száma, az egy hete mért 5456-hoz képest. Az egészségügyi hatóságok kritikusnak tartják a kórházak telítettségét Milánóban és Nápolyban. Tavaszhoz képest a betegség nemcsak északon, hanem az egész országban terjed.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Balról jobbra: Gyimesi György (OĽaNO), parlamenti képviselő, Forró Kisztián, az MKP elnöke, Berényi József, az MKP alelnöke. Fotó: Somogyi Tibor

MKP és Gyimesi: Klus kérjen bocsánatot a kaukázusi párhuzamért

Vadas fürdő: májusban már nyitnának

Vadas fürdő: májusban már nyitnának

caputova

Čaputová reméli, hogy a kormány önreflexiót fog gyakorolni

Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

VIDEÓ + GALÉRIA: Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

ingatlan k

A családok nagy része saját ingatlanban él

Jana Bittó Cigániková

Cigániková nyilvános bocsánatkérést követel Matovičtól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.