<p>Az olasz haditengerészet adatai szerint a görögországi partoknál kigyulladt Norman Atlantic nevű olasz komphajóról hétfő reggelig 254 embert sikerült kimenteni. Az Albánia partjainál hányódó hajó fedélzetén még 224-en vannak.</p>
Olasz komphajó - Az utasok több mint felét mentették ki eddig
Róma |
Riccardo Rizzotto, az olasz haditengerészet szóvivője hétfő reggel arról számolt be, hogy az utasok mentése egész éjszaka folyt. Az embereket egyesével emelték fel a fedélzetről a helikopterekre, amelyek olasz hadihajókra, valamint olasz és más felségjelzésű teherhajókra vitték őket. A tájékoztatás szerint a hajók az utasok többségét a dél-olaszországi Puglia kikötőjébe viszik, mások Bari felé tartanak. A pugliai kórházak készenlétben várják a többnyire kihűlt utasokat. Hétfő hajnalban az olasz haditengerészet orvoscsoportja is a Norman Atlantic fedélzetére tudott lépni. A szóvivő elmondta, hogy sikerült rögzíteni a komphajóra a vontatókötelet, de most az utasok mentése az elsődleges cél. A nyílt tengeren hánykolódó komphajónak albán vagy esetleg olasz kikötőbe vontatásáról később döntenek. A hajón sikerült eloltani a tüzet, a vízzel megtelt hajótest viszont megdőlt. A bari városi vádhatóság eközben azt közölte, hogy bűnügyi nyomozást indítanak a legalább egy ember halálát okozó baleset ügyében. Giuseppe Volpe ügyész azután jelentette be az eljárás megindítását, hogy megérkezett a kikötővárosba az a teherszállító hajó, amelynek fedélzetén a Norman Atlantic 49 utasát partra szállították. A görög parti őrség nyilvánosságra hozta az utasok névsorát, amely megerősíti, hogy ketten közülük magyar állampolgárok. Sorsukról egyelőre nincs hír. Az olasz kikötőkbe érkező túlélők és sérültek nemzetiségéről nincsenek még pontos adatok, ahogyan azt sem tudni, kik maradtak a hajó fedélzetén. A komphajón eredetileg 478-an tartózkodtak, közülük 422 utas, 56 pedig a személyzet tagja volt. Az olasz komphajó rakodóterében vasárnap hajnalban ütött ki tűz, amelynek oka egyelőre ismeretlen. Mintegy kétszázhúsz jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított. A hajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és Othonoi görög szigettől 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. Othonoitól északra található a térség nagyobb és jóval ismertebb szigete, Korfu.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.