Októberben több mint két éve a legalacsonyabbra csökkent a német infláció

euró pénz

A várakozásoknak megfelelően alakult az októberi német infláció, a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatai alapján az előzetessel megegyező 3,8 százalékra, több mint két éve a legalacsonyabbra csökkent az előző havi 4,5 százalékról.

Az éves fogyasztói árindex így októberben 2021 augusztusa óta - amikor szintén 3,8 százalék volt - a legalacsonyabb szintet érte el.

Az élelmiszerárak éves emelkedése októberben 2022 februárja óta a legkisebb mértékű lett, 6,1 százalékos a szeptemberi 7,5 százalék után.

Az energiaárak 3,2 százalékkal elmaradtak októberben az egy évvel korábbitól, míg szeptemberben még 1,0 százalékkal haladták meg az előző év szeptemberit. Az energiaárak így most októberben csökkentek először éves bázison 2021 januárja óta, amikor 2,0 százalékkal mentek lejjebb 2020 januárjához képest. Az energiaárak éves csökkenése azonban bázishatásra vezethető vissza az akkori háborús áremelkedés miatt.

Az üzemanyagárak most októberben 7,7 százalékkal csökkentek a tavalyihoz képest, a könnyű fűtőolaj ára 28,2 százalékkal esett vissza, a földgáz pedig 13,0 százalékkal lett olcsóbb 2022 októberinél. Az elektromos áram ára azonban tovább emelkedett és 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az előző havihoz képest nem változtak a fogyasztói árak októberben, míg szeptemberben 0,3 százalékos volt a havi áremelkedés mértéke.

Az élelmiszerárak és energiaárak nélkül kalkulált árindex, a maginfláció 4,3 százalékra csökkent októberben a szeptemberi 4,6 százalékról, vagyis 2022 augusztusa óta a legalacsonyabbra.

Az uniós összehasonlítási célkora kalkulált harmonizált fogyasztói árindex, a HICP éves bázison 3,0 százalékra csökkent októberben a szeptemberi 4,3 százalékról, havi bázison pedig 0,2 százalékos csökkenést mutatott októberben a szeptemberi 0,2 százalékos emelkedés után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?