Obamáék továbbra is templomot keresnek

Washington |

<p>Barack és Michelle Obama továbbra is keresi azt a vallási gyülekezetet, amelynek tagjai lehetnének, s amelyet rendszeresen látogathatnák - erősítette meg a washingtoni Fehér Ház.</p>

A Fehér Ház sajtószóvivője, Robert Gibbs által kiadott közleményben foglaltak szerint az elnöki házaspár több parókiát is felkeresett a beiktatást megelőző napokban. Mindazonáltal az elnök és felesége szeretne még egy kis időt, hogy eldöntsék: mely gyülekezet tagságához csatlakozzanak.
    Eltérően elődétől, George W. Bush-tól - aki a beiktatása előtti naptól fogva rendszeresen látogatója volt a vasárnapi istentiszteleteknek - a hivatalban lévő elnök még nem ment templomba.
    Az Egyesült Államokban, ahol az emberek többsége vallásosnak vallja magát, és tagja valamely gyülekezetnek, nagy jelentősége lehet annak, hogy az elnök jár-e templomba vagy sem.
    A szóvivő tájékoztatása szerint az ország gazdasági problémáival elfoglalt elnök így is gyakorolja hitét, holott most nem jár templomba.
    A választási kampány során Barack Obama Jeremiah Wright tiszteletes rasszista megnyilvánulásai miatt elhagyta a Krisztus Egyesült Szentháromság Egyházat, amelyet előzőleg hosszú éveken át támogatott.
    A keresztény elnöknek továbbra is meg kell küzdenie az interneten terjedő pletykákkal, amelyek szerint valójában muzulmán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?