Obama: Putyin megfélemlíti Oroszország szomszédjait

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök szerdán Washingtonban azzal vádolta meg Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy megfélemlíti Oroszország szomszédjait.</p>

Obama egy cégvezetőkkel folytatott megbeszélésen kijelentette: nem számít arra, hogy Putyin a közeljövőben változtatni fog kormányzási stílusán, ehhez ugyanis belpolitikai nyomásra lenne szükség. Az elnök elismerte, hogy ugyanazok a lépések, amelyek Oroszországot nemzetközi szinten teljesen elszigetelik, odahaza népszerűek. Ugyanakkor rámutatott, hogy az ukrajnai konfliktus miatt Moszkvával szemben bevezetett nyugati szankciók ártottak az orosz gazdaságnak.

Barack Obama szerint Vlagyimir Putyin egy nacionalista, múltba tekintő politikai megközelítésbe "improvizálta magát". "A kapcsolatom Putyinnal közvetlen, gyakorlatias és őszinte" - mondta az amerikai elnök.

Szavai szerint az előző orosz elnökkel, Dmitrij Medvegyevvel "nagyon produktív" és szorosabb volt a viszonya, még akkor is, ha Putyiné volt "a trón mögötti hatalom". Hszi Csin-pingről azt mondta, hogy a kínai elnök gyorsabban konszolidálta hatalmát, mint Teng Hsziao-ping óta bármely kínai vezető az elmúlt évtizedek során. Mindennek azonban van negatív oldala is, mert emberi jogi aggályokat vetett fel és a területi viták miatt nyugtalanságot keltett a környező államokban. (Teng 1978 és 1992 között állt Kína élén.)

Obama kijelentette: Kínának "nagyon erős érdeke", hogy jó viszonyban legyen az Egyesült Államokkal, és Amerika is kölcsönösen előnyös, konstruktív kapcsolatokra törekszik a kelet-ázsiai nagyhatalommal. Ugyanakkor vitathatatlannak mondta, hogy a kínaiak kibernetikai eszközökkel kereskedelmi titkokat tulajdonítanak el, és hangoztatta, hogy Washington ebben a témában erős nyomást gyakorol Pekingre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?