Obama nem ellenzi az abortuszt

Washington |

<p>Az újdonsült amerikai elnök megerősítette, hogy - elődjével ellentétben - nem ellenzi a művi terhességmegszakítást. Barack Obama helyi idő szerint csütörtökön kijelentette, továbbra is szilárdan vallja, hogy a nőket megilleti az a jog, hogy szabadon eldöntsék: kívánnak-e gyermeket vállalni vagy sem.</p>

Az elnök az abortuszt legalizáló, a kérdésben ma is irányadó, nevezetes Roe kontra Wade ügyben hozott legfelsőbb bírósági döntés 36. évfordulóján kifejtette: az 1973. januári határozat nem pusztán a nők egészségét és a saját testük feletti rendelkezés jogát védi, hanem egy még ennél is jelentősebb elv jelképe: azé az elvé, hogy az állam nem szólhat bele a legbensőségesebb családi ügyekbe.
    A magzatelhajtáshoz való jog ma is a társadalmat egyik leginkább megosztó kérdés az Egyesült Államokban. Felmérések szerint hosszú évek óta az abortusz széles körben való engedélyezését vallók vannak enyhe fölényben.
    Konzervatív politikusok és az egyház az abortusz betiltását követelik. A művi terhességmegszakítást többek között az előző elnök, George Bush is ellenezte; rendszeresen kiállt az ezen a napon hagyományosan megrendezett tiltakozó felvonulások mellett.
    Obama elismerte, hogy ez egy nehéz kérdés, amelyről megoszlanak a vélemények. Rámutatott ugyanakkor, hogy abban mindkét tábor egyetért, hogy lehetőleg meg kell előzni a nem kívánt terhességeket, hogy minél kevesebb abortuszműtétre legyen szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?