Obama kommandósokat küld Szíriába

Washington |

<p>Az amerikai különleges műveleti erők &quot;ötvennél kevesebb&quot; tagját vezényli Észak-Szíriába Barack Obama elnök - jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva pénteken az amerikai média.</p>

A katonák, akiknek száma sajtóértesülések szerint 20-30 körül lehet majd, tanácsadói és segítői feladatokat fognak ellátni a Washington által mérsékeltnek ítélt felkelők oldalán az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban. Név nélkül nyilatkozó washingtoni illetékesek szerint szerepük alapvetően "logisztikai" vonatkozású lesz, nem pedig a harci cselekményekben való részvétel. Azt kell biztosítaniuk, hogy az amerikai fegyverek és hadianyag valóban a mérsékelt felkelőkhöz jussanak el.    Korábban megjelent értesülések szerint a katonáknak egyúttal részt vesznek majd az IÁ elleni koalíció légicsapásainak célra vezetésében is.    Obama elnök, aki el kívánja kerülni, hogy az Egyesült Államok egy újabb közel-keleti háborúba keveredjen bele, mindeddig ellenállt annak, hogy szárazföldi erőket vessen be a szíriai konfliktusban. A fordulatot jelző döntését - amelyben szerepe volt annak, hogy Oroszország szeptemberben fokozta katonai beavatkozását Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán - a várakozások szerint a nap folyamán később hivatalosan is ki fogják hirdetni.    Az új amerikai Szíria-stratégiával párhuzamosan a Pentagon iraki Kurdisztán székvárosába, Erbílbe újabb különleges alakulatokat vezényel, fokozza az iraki erőkkel való együttműködést az IÁ kezén lévő nyugat-iraki Ramádi visszafoglalása érdekében, megerősíti a Jordániának és Libanonnak nyújtott biztonsági támogatást, valamint A-10-es és F-15-ös harci repülőgépeket telepít a Dél-Törökországban található incirliki légi bázisra.    Ashton Carter amerikai védelmi miniszter kedden közölte: az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy több "közvetlen szárazföldi akcióval" és a légicsapások számának növelésével növelje az Iszlám Államra gyakorolt nyomást.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?