Obama évértékelőjének témája a gazdaság lesz

Washington |

<p>Az amerikai elnök idei évértékelő beszédének témája a gazdaság ösztönzése lesz. Barack Obama javaslatokat tesz majd beruházásokra az infrastruktúrába, a feldolgozóiparba, a tiszta energiába és az oktatásba - mondta egy neve elhallgatását kérő vezető kormányzati tisztségviselő hírügynökségeknek vasárnap.</p>

 

Az elnök kedden mondja el az ország helyzetét és távlatait felmérő beszédét (State of the Union address) a washingtoni kongresszusban.    Obama azt tervezi, hogy megmutatja: nem tévesztette szem elől az amerikai középosztály gazdasági gondjait, azokat a kérdéseket, amelyek a tavalyi elnökválasztási kampányt meghatározták, de amelyeket azóta háttérbe szorítottak más problémák, köztük a deficitcsökkentés, a fegyveres erőszakos bűncselekmények vagy a bevándorlási szabályok módosításának ügye - írta a Reuters a tájékoztatás alapján.    Az elnök a múlt héten már bepillantást engedett elképzeléseibe, amikor demokrata párti képviselők előtt szónokolt az oktatás, a tiszta energia és az infrastruktúra fontosságáról - emlékeztetett a hírügynökség.     Elemzők szerint a második Obama-kormányzat megítélésének kulcsa a gazdaság lesz. A demokraták minden nehézségüket meg tudják oldani, ha a gazdasági növekedés gyorsul, de nem sokat tehetnek, ha a növekedés lassú marad - idézte a Center for American Progress kutatóintézet egyik politológusát a hírügynökség.    Az első buktató az lehet, hogy a képviselőházi ellenzéki republikánus többség, amely a deficitcsökkentést kiadáscsökkentéssel akarja elérni, keményen ellenáll Obama terveinek, amelyek költségvetési költekezéssel járnának.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?