Obama: Elkúrtam

Washington |

<p>"Elkúrtam" - mondta Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevíziónak adott keddi interjújában arra utalva, hogy hibát követett el Tom Daschle egészségügy-miniszteri jelölése kapcsán. Daschle szenátorról kiderült, hogy korábban nem fizetett be 120 ezer dollár adót, ezért a szenátus egykori demokrata párti többségi frakcióvezetője visszavonta jelölését.</p>

A több tévécsatornának is nyilatkozó elnök azt mondta, hogy vállalja a felelősséget azokért a hibákért, amelyeket Daschle adóproblémáinak kezelése kapcsán elkövettek. Az NBC-nek úgy fogalmazott: csalódott magában, hibásnak érzi magát, amiért úgy tűnhetett, hogy kettős mérce létezik az adófizetés terén, egy a híres emberek, egy másik meg az átlagemberek számára.

"Ez hiba volt, elkúrtam (...) vállalom a felelősséget ezért a hibáért" - mondta szinte szó szerint több interjúban is alig több mint 24 órával azután, hogy kijelentette, teljes mértékben kiáll Dashcle jelölése mellett. Mint kiderült, Daschle az utóbbi 2 évben 5,2 millió dollárt keresett, ilyen jövedelem mellett nem tudott befizetni 120 ezer dollár adót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?