Obama: egyre közelebb a győzelemhez

Washington. Barack Obama vasárnap újabb győzelmet szerzett Hillary Clintonnal szemben Maine államban, a két demokrata elnökjelölt küzdelme egyre kiegyenlítettebbé válik.

Kéznyújtásnyira a győzelem?Reuters-felvételObama a szavazatok 59 százalékát kapta, Clinton eredménye 40 százalék. Ez azt jelenti, hogy Maine 24 elkötelezett jelöltjéből Obama 15-öt, Clinton pedig 9-et kap a nyári jelöltállító konvencióra. A Kanadával határos 1,2 milliós népességű államban a hideg téli időjárás, a havazás és a kemény szelek ellenére magas választási részvételt rögzítettek.

Obama ezzel négy győzelmet szerzett a hét végén: szombaton biztosan nyert a Washingtonban, Nebraskában és Louisianában tartott demokrata előválasztási fordulókban is. A CNN hírtévé számítása szerint Obamának már több elkötelezett delegáltja van, mint Clintonnak; előbbi 986, utóbbi 924 küldöttet gyűjtött össze a pártkonvencióra. Az el nem kötelezett szuperdelegátusokat is beleszámolva – akik között Clinton 224-135 arányban vezet – a volt first lady a mostani állás szerint 1148, Obama 1121 szavazatra számíthat majd a jelöltállító kongresszuson.

Vasárnap este már mindkét jelöltaspiráns Virginia államban kampányolt, ahol – akárcsak Marylandben és a fővárosban – ma tartanak előválasztást. Obama Virginia Beach településen azt mondta: „nyertünk az Atlanti-óceán partján, nyertünk a Mexikói-öbölnél és nyertünk a Csendes-óceán partjánál”.

A 97,8 százalékban fehérek lakta Maine legnagyobb városában, Portlandben Obama-rajongók arról beszéltek: az afro-amerikai szenátor olyan vezető, akiből egy nemzedék életében csak egy terem: fiatal, energikus és elnökségével friss levegő áramlana Washingtonba és a Fehér Házba.

Obama szombati három győzelme után Hillary Clinton stábja meglepő bejelentést tett: megválnak Patti Solis Doyle kampánymenedzsertől, akit a szenátor asszony régi tanácsadója, Maggie Williams vált fel a poszton. Clintonhoz közeli források szerint Solis Doyle saját elhatározásából távozik, de a személycsere nyilvánvalóan azzal kapcsolatos, hogy a volt first lady lemarad az adománygyűjtésben, és lendületet veszít Obamával szemben. Hillary Clinton a hét végén ellátogatott Észak-Karolinába is, hogy megnyerje az előválasztási versenyből korábban visszalépett John Edwards támogatását. A volt szenátor egyelőre nem kötelezte el magát egyik jelölt mellett sem, a korábbi vitákban viszont inkább a változást képviselte az általa sokszor keményen bírált Clintonnal szemben.

Doris Lessing: Obamát meggyilkolnák

Stockholm. Ha Barack Obama nyerné meg az elnökválasztást az Egyesült Államokban, meggyilkolnák – véli Doris Lessing Nobel-díjas írónő egy svéd lapnak adott interjúban. „Hillary nagyon erős asszony. Talán nyugodtabb lenne a helyzet, ha ő nyerne, és nem Obama. Egy fekete férfi mint elnök valószínűleg nem élne sokáig. Meggyilkolnák” – idézte a lap a 88 éves brit írónőt. Arra nem tért ki, hogy véleménye szerint ki ölhetné meg a politikust. (MTI/AP)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?