Obama biztos benne, hogy a kongresszus támogatni fogja a katonai csapást

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök kedden kijelentette: biztos benne, hogy a kongresszus támogatni fogja a Szíria elleni, általa kezdeményezett katonai csapást.</p>

A Szíria elleni támadás "korlátozott" és "arányos" lesz - hangsúlyozta Obama, aki a Fehér Házban fogadta John Boehnert, a képviselőház republikánus elnökét és Nancy Pelosit, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetőjét. Az elnök megismételte, hogy ez a katonai fellépés nem lesz majd sem az irakihoz, sem az afganisztánihoz fogható, és abban nem vesznek majd részt szárazföldi alakulatok.    Anélkül, hogy Iránt megemlítette volna, rámutatott: a támadás nemcsak az Aszad-rezsimnek, hanem mindenki másnak üzenet lesz majd, aki a nemzetközi normák megszegésére készül.    Az elnök emellett elmondta, hogy az Egyesült Államok kidolgozott egy szélesebb körű tervet arra, hogy segítse a szíriai felkelőket Bassár el-Aszad elnök erőinek legyőzésében. A The Wall Street Journal ezzel kapcsolatban kedden arról számolt be, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) még nem kezdte meg a fegyverszállítást az ellenzéknek annak ellenére, hogy erről még júniusban döntött az amerikai kormány.    Obama kifejezte készségét, hogy mérlegelje az egyes honatyáknak a Fehér Ház által a kongresszushoz benyújtott határozattervezettel kapcsolatos aggályait.    A Boehnerrel és Pelosival folytatott megbeszélésen mások mellett jelen volt Martin Dempsey tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának főnöke, John Kerry  külügy- és  Chuck Hagel védelmi miniszter. Ők hárman a nap folyamán, a tervek szerint közép-európai idő szerint este fél kilenctől részt vesznek majd a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán.    Dempsey, Kerry és Hagel szenátusi tanúskodása része annak a meggyőzési kampánynak, amelynek segítségével a kormány a katonai csapás mellé kívánja állítani a szövetségi törvényhozás tagjait. Ennek keretében kedden egy, szerdán pedig két zárt ajtók mögötti tájékoztatót fognak tartani a honatyáknak és szerdán meghallgatást tart a képviselőház külügyi bizottsága is.    A The Washington Post kedden online kiadásában közzétette a várható kongresszusi szavazásra vonatkozó erőfelmérését, amely szerint a törvényhozás mindkét házában a még mindig bizonytalan honatyák alkotják a legnagyobb csoportot. A lap szerint a 100 szenátorból 23 támogatja a katonai fellépést, 57 bizonytalan, 17 az elutasítás felé hajlik, hárman pedig egészen biztosan "nem"-mel fognak szavazni.    A 435 képviselő közül a lapnak helyi idő szerint kedd délelőttig 204-nek a véleményét sikerült feltérképeznie. A támadás mellett 15-en szavaznának, 94-en bizonytalanok, 62-en a "nem"-re hajlanak, 33-an pedig egyértelműen elutasítóak.    Az igenlők és a bizonytalanok között a demokraták vannak többségben, az elutasítással rokonszenvezők és a katonai fellépést határozottan elvetők között pedig a republikánusok. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?