Obama az elzárkózó politika kísértésétől óv

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök az elzárkózó politika kísértésétől óvott egy görög lapnak adott interjújában.</p>

Obama elnök utolsó külföldi körútjára indul kedden: először Görögországba látogat, aztán Németországot keresi fel, majd Peruban zárja körútját. Az athéni vizit előtt adott interjút egy görög lapnak.     

A Katimerini című napilap munkatársának nyilatkozva az amerikai elnök azt fejtegette: a legjobb esély a fejlődésre az, ha "nem zárkózunk önmagunkba, hanem éppen ellenkezőleg, közös értékeink hangsúlyozásával közösen dolgozunk azon, hogy politikai és gazdasági intézményeink biztonságot és jólétet biztosítsanak mindenkinek, aki megérdemli".

Obama kitért az európai integrációs folyamatra, amely szerinte a modern kor egyik legnagyobb politikai és gazdasági eredménye. Úgy vélte, hogy ez az integráció egyaránt hasznára válik az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak és az egész világnak.

"Európa a legfontosabb gazdasági partnerünk" - emelte ki és leszögezte hogy az Egyesült Államok gazdasági érdekei "stabil Európát" kívánnak.

Kérdésre válaszolva Obama a szíriai helyzetről szólva kiemelte, hogy az Egyesült Államok továbbra is tiszteletben tartja "az emberi méltóságot".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?