Obama a Letterman-show vendége volt

New York |

<p>Barack Obama hétfőn a késő esti Letterman-show vendége volt. Hivatalban lévő amerikai elnök még nem jelent meg David Letterman népszerű beszélgető műsorában, Obama ezzel a szokatlan tévészerepléssel is támogatókat akart szerezni nagy ellenállásba ütköző egészségbiztosítási reformjához.</p>

Az elnökkel folytatott beszélgetést korábban vették fel. Hosszúsága miatt meg kellett vágni, és végül negyven percet szerkesztettek be az este lement adásba.

Obama őszintén, józanul beszélt a gazdaság helyzetéről és a rendkívül magas, 9,7 százalékos munkanélküliségről. Mint mondta: még legalább egy évig "komoly probléma" lesz a munkanélküliség, de - ahogy korábban is - azzal bíztatott, hogy a gazdasági élet végül megerősödve kerül majd ki a válságból.

Afganisztánról szólva megemlítette, hogy páran nagyon szeretnék, ha hazahívná a katonákat, mások viszont a csapatok megerősítését sürgetik. Az elnök leszögezte, hogy alaposan megfontolja majd döntését. "Fel fogok tenni néhány nagyon kemény kérdést" - ígérte.

A műsor azonban nem folyt végig ilyen komoly mederben. Mikor az került szóba, vajon nem lehet-e rasszista indíttatás is egészségügyi programjának elutasítása hátterében, Obama nagy derültséget keltve így válaszolt: "Először is, szögezzük le, hogy már a választások előtt is fekete voltam". "Mióta is fekete Ön?" - kérdezett vissza nevetve Letterman.

Az adásból - terjedelmi okokra hivatkozva - kikerült az a rész, amelyben a műsorvezető tíz jó okot kínált fel az elnöknek, amiért leült vele beszélgetni. Ezek között olyasmik szerepeltek, mint például az, hogy Obama gondolkodás nélkül mondott igent, úgy, ahogy   "Bush tette Irakkal".

Az elnök azonban mást választott. Mivel korábban fültanúja volt, amikor egy nő a közönségből egy szív alakú krumpliról évődött  Lettermannel, amelyet magával hozott a műsor kedvéért, kijelentette: "Ittlétem fő oka? Látni akartam azt a szív alakú krumplit."

Meg is lett a jutalma: a hölgy beleegyezésével megtarthatta.

A fellépés után az elnök visszatért manhattani szállodájába, majd lement kosarazni a kísérőivel, hogy lazítson egy kicsit az ENSZ keddi közgyűlése előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?