Több mint nyolcvan diákot ejtettek túszul ismeretlen fegyveresek az északnyugat-nigériai Kebbi állam egyik iskolájában – közölték pénteken egybehangzóan rendőrök, helyi lakók és egy tanár.
Nyolcvannál több diákot ejtettek túszul a nigériai emberrablók
Az eset előző napon, csütörtökön történt, de az esti hírekből még nem lehetett tudni, hogy hány diákot vittek magukkal az emberrablók.
A tűzharcban megöltek egy rendőrt, és megsebesítettek egy diákot is. A gyermekekkel együtt öt tanárt is elraboltak.
Három hét leforgása alatt ez volt a harmadik tömeges emberrablás az ország északnyugati részén. December óta összességében több mint nyolcszáz nigériai diákot raboltak el az iskolájukból – a hatóságok szerint váltságdíj fejében – fegyveresek. Többeket elengedtek, de mások sorsa továbbra is ismeretlen.
A rajtaütéseket többnyire az északnyugati régióban követik el, függetlenül az északkeleti országrészben elkövetett támadásoktól, ahol a Boko Haram iszlamista fegyveres csoport 2014-ben több mint 270 diáklányt rabolt el Chibok városából.
Fegyveresek az ország délkeleti részében, Ogun államban szerdán négy kínai munkást raboltak el egy vasúti építkezésről, s a biztonságukért felelős őröket megölték. Kínai cégek több milliárd dolláros infrastrukturális befektetéseken dolgoznak Nigériában, gyakran rendőri védelem mellett. Áprilisban két kínai munkást raboltak el a délnyugat-nigériai Osun államban egy bányából, a biztonsági őreiket agyonlőtték. A munkásokat négy nappal később kiszabadították.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.