Nyolc százalékra csökkent az éves infláció Csehországban

cseh zaszlo

Júliusban 8 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a júniusi 9,7 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Havi összehasonlításban júliusban 0,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint júniusban.

Júliusban folytatódott a fogyasztói árak növekedésének mérséklődése. Erre elsősorban az élelmiszerárak hatottak kedvezően. Az élelmiszerek drágulása júliusban 9,5 százalékos volt. Folytatódik tehát az élelmiszerek drágulásának lassulása. Júniussal összevetve az élelmiszerek árai 0,8 százalékkal csökkentek

– mutatott rá Pavla Šedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója.

Alacsonyabb inflációt legutóbb 2021 őszén mértek Csehországban. Azt megelőzően viszont több mint tíz évig mindig jóval tíz százalék alatt mozgott a csehországi infláció.

Petr Fiala miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva a cseh gazdaság és a lakosság számára is jó hírnek nevezte az infláció alakulását. Ismételten azt hangsúlyozta, hogy kormánya továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy az infláció egyszámjegyű maradjon.

A cseh nemzeti bank azonban óvatosabb, és az idei infláció alakulását 10 százalék körülire tette a közelmúltban nyilvánosságra hozott új prognózisában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?