Nyakunkon az élelmiszerválság, mindössze tíz hétre elegendő búza maradt

búza gabona

Németország egykori oroszországi nagykövete elmondta, kizárólag az odesszai kikötő elzárásának feloldása, és az ukrán gabonaexport szándékos megakadályozásának felfüggesztése oldhatja meg az egyre súlyosbodó élelmiszerválságot.

Rüdiger von Fritsch hibrid háborúnak nevezte, ami jelenleg zajlik, szerinte ugyanis Oroszország az élelmiszert fegyverként használja fel Ukrajna és a Nyugat gyengítésére.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen elmondta, az orosz hadsereg továbbra sem hagyott fel a gabonaraktárok elfoglalásával és a készletek elkobzásával.

Mindezek hatására az árak az egekbe szökhetnek, és ugyanolyan hatást próbálnak meg előidézni, mint amilyet a Szovjetunió okozott az 1930-as években, amikor is a holodomor során milliókat éheztettek halálra Ukrajnában.

Ha a helyzet a közeljövőben sem javul, azt az egész világ megérezheti, a tartalékok pedig hamar elfogyhatnak.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?