Növekvő bérek és árak

Egy felmérés szerint a csehek nagy része azt várja, hogy az ország európai uniós csatlakozása után anyagi és gazdasági helyzete kedvezőtlenebbre fordul. A lakosság többsége tart az élelmiszerek általános drágulásától, az energiaárak, illetve a közlekedés árának növekedésétől.

Egy felmérés szerint a csehek nagy része azt várja, hogy az ország európai uniós csatlakozása után anyagi és gazdasági helyzete kedvezőtlenebbre fordul. A lakosság többsége tart az élelmiszerek általános drágulásától, az energiaárak, illetve a közlekedés árának növekedésétől. Kivételt képeznek a bérek, ahol az emberek nagy része szintén emelkedésre számít, ami viszont ez esetben pozitív változást jelent – derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a prágai Központi Közvélemény-kutató Intézet (CVVM) készített november második felében. A megkérdezettek mintegy 38 százaléka arra számít, hogy Csehország uniós csatlakozása után emelkedni fognak a bérek. Ellenkező véleményt csak az emberek egytizede fogalmazott meg, míg 43 százalék úgy véli, hogy alapvetően nem lesz gyors változás, s marad az eddigi bérszínvonal.

A munkanélküliség emelkedésére 2 százalék számít, míg 14 százalék szerint csökkenni fog. Az állami szociális támogatásokat illetően az emberek egynegyede szerint kisebb pénzekre kell számítani, míg 40 százalék azt mondja, nem lesznek változások. Az élelmiszerárak általános emelkedésére a csehek 82 százaléka számít. A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezett 15 éven felüli személyek egyharmada hajlandó az Európai Unió más országaiban is munkát vállalni, ha erre lehetősége adódik, illetve konkrét ajánlatot kapna. Önszántából csak a csehek mintegy 10 százaléka tervez munkát keresni az Európai Unió más országaiban. A külföldi munkalehetőségek iránt leginkább a magasabb iskolai végzettségű, 30 éven aluli, egyedül élő emberek, többnyire férfiak érdeklődnek. Az idősebb generációk körében ez az érdeklődés elenyésző. (FN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?