Nőttek a repülés körüli aggodalmak

<p>Az orosz utasszállító repülőgép Sínai-félszigeten történt szombati katasztrófája miatt nőttek a harci övezetek közelében történő repülés miatti aggodalmak, amelyek már így is nagy fejtörést okoznak a légi irányítóknak.</p>

 Amerikai légiközlekedési illetékesek korábban arra figyelmeztették a légitársaságokat és a pilótákat, hogy ne repüljenek 26 ezer lábnál (7925 méter) alacsonyabban a Sínai-félsziget felett, mert a földről leadott lövések veszélyeztethetik a gépeket. Nagy-Britannia és Németország az elmúlt hetekben szintén riasztást adott le a terület feletti repüléssel kapcsolatban a légvédelmi fegyverek jelentette aggodalmak miatt. Egyiptom a térségben iszlamista fegyversekkel harcol, a lázadók tavaly föld-levegő rakétával lelőttek egy egyiptomi katonai helikoptert.
   

A Kogalymavia orosz légitársaság által üzemeltetett, az egyiptomi Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó Airbus A321 típusú utasszállító feltehetően elérte a 33 ezer lábnyi (10 ezer méter) magasságot, mielőtt zuhanni kezdett - közölte a flightradar24.com internetes szakportál. Így elvileg kiesett a legkönnyebben beszerezhető légvédelmi fegyverek hatóköréből.
   

Az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista csoport egyiptomi szárnya bejelentette, hogy fegyveresei lőtték le a gépet, de a bejelentést eddig nem sikerült független forrásból megerősíteni. A csoport a múltban több valótlannak bizonyult bejelentést tett.
   

Az eddig rendelkezésre álló információk szerint amerikai illetékesek úgy vélik, hogy a gép valószínűleg műszaki hiba miatt zuhant le, nem pedig terrorcselekmény következtében. Illetékesek azonban közölték, hogy a hírszerzési adatokat továbbra is ellenőrzik, és változhat a katasztrófa okával kapcsolatos megállapítás.
   

A Lufthansa német és az Air France-KLM francia légitársaság bejelentette szombat délután, hogy járataik nem fogják használni a Sínai-félsziget fölött azt a légi folyosót, amelyen haladva a gép lezuhant.
   

Az útvonalak megváltoztatása növeli a menetidőt és növelheti az üzemanyag-fogyasztást. Gondot okozhat a repülésirányítóknak is, mivel több járatot kell kiszolgálniuk korlátozott légtérben. A Közel-Keleten amúgy is feszült a helyzet a számos - így Irak feletti - repüléskorlátozás miatt, így több légitársaság arra kényszerült, hogy gépei Irán feletti légifolyosókat vegyenek igénybe.
   

A Malaysia Airlines 17-es járatát Kelet-Ukrajna felett lőtték le orosz gyártmányú Buk légvédelmi rakétával, amely sokkal fejlettebb, mint amilyenre a feltételezések szerint a Sínai-félszigeten működő iszlamista csoportok szert tehettek.
   

Máig nem állapították meg, ki a felelős az Ukrajna felett 10 ezer méter magasan szerencsétlenül járt maláj utasszállító katasztrófájáért. Ukrajna és a nyugati országok a térségben a kormányerők ellen harcoló oroszbarát szakadárokat okolják, Moszkva tagadja a vádat. Az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépen 298-an tartózkodtak, a szerencsétlenséget senki sem élte túl.
   

A tavalyi incidens miatt a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), az ENSZ légiközlekedés-biztonsági szervezete tájékoztatási központ létrehozását szorgalmazta, amely figyelmezteti a légitársaságokat a járatokat érintő potenciális veszélyekre.
   

A Sínai-félszigetre vonatkozó amerikai, brit és német aggodalmakkal kapcsolatos legutóbbi bejegyzések október 5-én érkeztek az ICAO rendszerébe. Stephen Creamer, az ICAO Légi Navigációs Irodájának igazgatója egy hétfői dublini repülésbiztonsági konferencián kijelentette: "tudjuk, hogy frissítenünk kell az adatbázis kapacitását".
   

Tony Tyler, a több mint 200 szállítóvállalatot tömörítő Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) főigazgatója a héten hangsúlyozta, hogy "gyorsabban" kell megosztani a hasznos információkat.
   

Egy júliusi sajtóközlemény szerint a szombaton lezuhant gépen kívül a Kogalymavia négy másik A321 típusú gépet üzemeltet.
   

Az A321 az Airbus egyszárnyú gépcsaládjának legnagyobb változata. Alapváltozatban 189 utas számára készült, de csúcsforgalom idején akár 220 utast is szállíthat. A délnyugat-franciaországi Toulouse-ban működő cég számára nemrégiben engedélyezték a 240 fő szállításra alkalmas gépek gyártását 2018-tól.
   

Az Airbus keskenytörzsű gépeivel több szerencsétlenség is történt a közelmúltban. Közöttük volt a Germanwings márciusi járata. A - feltehetően az öngyilkos hajlamú pilóta hibájából történt - katasztrófában a gépen tartózkodó mind a 150 ember meghalt. A tavalyi év végén az AirAsia indonéz légitársaság gépe zuhant a Jávai-tengerbe 162 emberrel a fedélzetén.
   

Az Airbus ezen gépcsaládja jelenti - a Boeing 737 típusú gépével együtt - a polgári légiközlekedés gerincét. Jó a biztonsági mutatója, egy millió repülésre 0,10 halálos kimenetelű baleset jut, sokkal jobb az arány, mint más típusú gépeknél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?