Nokia - a munkaügyi központnál is bejelentették a 2300 fős leépítési szándékot

Tatabánya |

<p>A Nokia bejelentette 2.300 fős, előzetes leépítési szándékát a munkaügyi központ komáromi kirendeltségén; a tervezett intézkedés 2.050 fizikai és 250 szellemi munkakört érint - mondta el szerdán az MTI kérdésére a megyei munkaügyi központ igazgatója.</p>

Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint a vállalat tárgyalásokat kezd az érdekvédelmi szervezetekkel és az üzemi tanáccsal, majd 15 nap múlva jelenti be végleges létszám-leépítési szándékát.
A komáromi körzetben a december 20-i adatok alapján 1.742 regisztrált munkanélküli volt, ez 8,1 százalékos aránynak felel meg.   

Még nem ismert, hogy a Nokiánál tervezett leépítés hány magyar, szlovák, illetve megyebeli munkavállalót érint, mert az üzembe az egész országból járnak dolgozni - tette hozzá az igazgató.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, az elmúlt hónapokban két, a Nokiával kapcsolatban álló beszállító is bejelentette komáromi tevékenyégének megszüntetését. A ZA-CO Kft. 282 embert, a Valid Technologies 136 embert bocsátott el.
A Nokia szerdán jelenttette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A komáromi üzem jelenlegi létszáma 4.400 fő.
A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak - közölte a vállalat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?