Nobel-békedíjra terjesztené fel Zelenszkijt egy norvég képviselő

Volodimir Zelenszkij

Nobel-békedíjra terjesztené fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a norvég jobboldali Haladás Párt (FrP) egyik képviselője az ukrajnai orosz hadművelet közepette.

Christian Tybring-Gjedde a norvég Dagbladet című napilapnak nyilatkozva szombaton kijelentette, hogy Zelenszkij „a békéért harcol és jelentős ihletet ad az ukrán népnek”. Mint mondta, az ukrán elnök mindent megpróbált, hogy diplomáciai úton óvja meg országát a katasztrófától. „Minden tőle telhetőt megtett... Nobel-békedíjat érdemel” – hangoztatta.

Tybring-Gjedde a norvég parlament külügyi és védelmi bizottságának alelnökeként tehet javaslatot jelöltekre. 2020-ban egyébként Donald Trump volt amerikai elnököt terjesztette fel a neves kitűntetésre Izrael és az Egyesült Arab Emírségek kapcsolatának normalizálásában játszott szerepéért. 2021-ben azonban a Capitolium ostromában játszott állítólagos szerepe és az amerikai elnökválasztás eredményének vitatása miatt később visszavonta korábbi támogatását.

A Nobel-békedíjat a norvégiai Nobel-bizottság ítéli oda évente. A jelöléseknek január 31-ig kell beérkezniük az arra felhatalmazott személyektől. Tybring-Gjedde ugyanakkor úgy véli, a testület Zelenszkij esetében tehetne kivételt.

A bizottság évente több száz ajánlást kap, a jelöltek többségének neve nem kerül nyilvánosságra. Az idei év jelöltjei közül egyelőre Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki személyiség, Ferenc pápa, illetve klímavédelmi és környezetvédelmi aktivisták, valamint a mianmari demokrácia harcosainak nevei ismertek.

A Nobel-békedíj az egyik legtekintélyesebb nemzetközi kitüntetés. A díjat – a többi Nobel-díjjal együtt – Alfred Nobel svéd kémikus, a dinamit feltalálója alapította. Nobel akarata szerint a békedíjat az a személy vagy szervezet kapja, aki vagy amely az elmúlt évben a legtöbbet tette a nemzetek közötti testvériségért, a nemzetközi békéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?