Nizzai terror: a merénylő kétszer is járt a helyszínen a gázolás előtt

Nizza |

<p>A támadás végrehajtása előtt kétszer is felkereste a merénylet helyszínét a Nizzában 84 embert halálra gázoló tunéziai férfi egy nyomozati forrás szerint. A történtekkel összefüggésben vasárnap két újabb embert őrizetbe vettek.</p>

A tájékoztatás szerint a 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel július 12-én és 13-án is járt a július 14-i támadáshoz használt teherautóval a délkelet-franciaországi város tengerparti sétányán.

A gázolásos támadást az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta magára szombaton, mondván, hogy "egyik katonája" követte el a vérengzést.

Az említett nyomozati forrás szerint a rendőrség által az ügyben meghallgatott több száz tanú közül sokan megerősítették, hogy míg a férfit korábban nem érdekelte a vallás, ez az utóbbi időben hirtelen megváltozott. Rokonok és barátok nyilatkozataiból kiderült, hogy Lahouaiej-Bouhlel alkoholt ivott, marihuánát szívott és még disznóhúst is evett, vagyis egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy hívő muszlim. Tunéziában élő apja szerint a muszlim böjti hónap, a ramadán idején nem imádkozott és nem is böjtölt. Egyik testvére azt mondta róla, hogy pszichés problémái voltak, amikor 2005-ben átköltözött Franciaországba, és ezért orvosi segítséget is kért.

A Le Journal du Dimanche című vasárnapi francia lap értesülése szerint a férfi a tettét megelőző héten kivette számlájáról az összes pénzét. A merénylet előtti napon még az autóját is eladta, és közeli ismerőseinek nyíltan vallott radikalizálódásáról. A nizzai vérfürdőt megelőző napokban nagyjából 100 ezer eurót (31,5 millió forintot) küldött illegális módon Tunéziában élő családjának - ezt a férfi bátyja fedte fel a Daily Mail című brit tömeglapnak.

Vasárnapi sajtójelentések szerint Manuel Valls francia kormányfő közölte: az eddigi nyomozásból kiderült, hogy a férfi az utóbbi időben radikalizálódott, méghozzá "nagyon gyorsan". A miniszterelnök a Francois Hollande vezette szocialista kormányt ért, biztonsági hiányosságokat érintő bírálatokra reagálva leszögezte, hogy nincs "zéró kockázat" és új támadások fognak történni. "Mindig az igazat mondtam a terrorizmust illetően: háború zajlik és még több támadás lesz. Nehéz kimondani, de újabb életeket fogunk elveszíteni" - figyelmeztetett.

Alain Juppé volt kormányfő és legesélyesebb jobboldali elnökjelölt vasárnap azt mondta, hogy még ha a kockázatot soha nem is lehet nullára csökkenteni, több és jobb intézkedéseket lehetne tenni az ilyen támadások megelőzésére.

A történtekkel összefüggésben vasárnap reggel két újabb embert, egy férfit és egy nőt vettek őrizetbe egy igazságügyi forrás közlése szerint. Előzőleg öt embert állítottak elő, köztük a támadó volt feleségét, akit vasárnap az AFP francia hírügynökség értesülése szerint szabadon is engedtek.

A délkelet-franciaországi Nizzában csütörtök este Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy bérelt teherautóval belehajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijátékot néző tömegbe, és közben lövéseket adott le a város tengerparti sétányán. A férfit a rendőrök lelőtték. A támadásban 84-en vesztették életüket, közülük legalább 17-en külföldi állampolgárok. A mintegy 300 sebesültből még több mint 100-at kórházban ápolnak, 26 ember állapota válságos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?