Nigeri válság – Kiutasították az országból a francia nagykövetet

nigeri valsag

Negyvennyolc órát adott Franciaország nigeri nagykövetének az ország elhagyására a hatalmat július 26-án megragadó junta. Ezt a nigeri külügyminisztérium tudatta közleményben.

Miután Franciaország Niameyba akkreditált nagykövete nem volt hajlandó a minisztérium kérésére megjelenni pénteken beszélgetésre és a francia kormány más, Niger érdekeivel ellentétes lépései miatt, a hatóságok úgy döntöttek, hogy visszavonják Sylvain Itte megbízatásához való hozzájárulásukat, és feszólítják, hogy negyvennyolc órán belül hagyja el az országot

– áll a közleményben.

A pénteki döntés egy sor Franciaországgal szemben ellenséges nyilatkozatot és tüntetést követ, amióta a testőrsége július 26-án megdöntötte Mohamed Bazoum demokratikus elnököt, akit a családjával azóta is fogva tartanak.

A junta azzal vádolta meg Franciaországot, hogy katonailag be akar avatkozni Nigerben Mohamed Bazoum visszahelyezése érdekében, és azt állította, hogy a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) az egykori gyarmattartó Franciaország zsoldjában áll.

Az ECOWAS súlyos szankciókat rendelt el Niger ellen az államcsíny után, és azzal fenyegette meg a juntát, hogy hadsereget vet be az alkotmányos rend helyreállítása érdekében.

Franciaország 1500 katonát állomásoztat Nigerben, akik Bazoum elnök rendszerének segítettek a Nigert és a Száhel-övezet nagy részét vérbe borító dzsihádisták elleni harcban.

A junta vezetője, Abdrahmane Tchiani dandártábornok két rendeletet írt alá, amelyben engedélyezi, hogy a Burkina Fasó-i és mali biztonsági erők agresszió esetén beavatkozzanak Niger területén - közölte csütörtök este a junta egyik magas rangú vezetője, Oumarou Ibrahim Sidi, miután fogadták a két ország Niameybe látogató küldöttségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?