Netanjahu nyerte a Likud párt előválasztását

Jeruzsálem |

<p>Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerezte meg a jobbközép Likud párt elnöki tisztségét a párt szerdán tartott előválasztásán - közölte csütörtök reggel az izraeli közszolgálati rádió.</p>

Netanjahu a szavazatok húsz százalékának összeszámlálása alapján a voksok hetvenöt százalékát, míg kihívója, Dani Danon volt védelmi miniszterhelyettes tizenkilenc százalékát kapta, miközben a voksolók hat százaléka tartózkodott. Az előzetes eredmény hatalmas különbsége miatt bizonyosnak mondható Netanjahu győzelme. 

A Likud tagsága a március tizenhetedikén esedékes országos választások pártlistájáról is döntött. Első helyre Gilád Erdán belügyminisztert helyezték, akit Juli Edelstein, a knesszet elnöke és Jiszráel Katz közlekedési miniszter szoros versenyben követ. A szavazók tizenkét százaléka nem nyilvánított véleményt ebben a kérdésben. 

A Likudnak kilencvenhatezer bejegyzett tagja van, akik hetven politikus, köztük tizenhét eddigi parlamenti képviselő közül választották ki a következő knesszet helyeiért indulókat. Parlamenti helyük attól függ, hogy hányadik helyet szerezték meg a listán, és hogy a Likud hány mandátumot szerez az előrehozott márciusi országos választásokon.

Noha már szerda este véget ért a szavazás, de végleges eredményekre csak csütörtök délután lehet számítani, ugyanis a szavazatokat hagyományos módon egyenként számlálják, mert az előző előválasztásokon súlyos fiaskók voltak a számítógépes rendszerek működési rendellenességei miatt. 

Izraelben nincsenek választókörzetek, csakis pártok listáira lehet szavazni. A százhúsz mandátumot azok között a pártok között osztják el elért eredményeik függvényében, amelyek megszerezték a szavazatok 3,25 százalékát, a 2014 tavaszán két százalékról felemelt új bejutási küszöböt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?