Netanjahu kormányában való részvételt kínál a Kadimának

Jeruzsálem |

<p>Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában való részvételt akar felkínálni a Cipi Livni vezette centrista Kadima pártnak - közölte vasárnap egyik helyettese.</p>

Szilvan Salom az izraeli katonai rádióban kijelentette: "A lehető legszélesebb kormányt akarjuk megalakítani és ehhez létre kell hozni tárgyalócsapatokat a megegyezés akadályainak eltávolítására".

Salom szerint nem okozhat problémát a közös neve megtalálása, de ehhez mindenkinek engedményeket kell tennie. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Kadima mellett sikerül megnyerni Ehud Barak     Munkapártját is. Ugyanakkor leszögezte: a Likudnak "nem áll szándékában megtagadnia természetes szövetségeseit", utalva erre a vallásos és szélsőjobboldali pártokra.

A katonai rádió megkérdezte Roni Bar-On pénzügyminisztert, a Kadima egyik vezetőjét, aki úgy vélekedett: előbb meg kell találni az egységhez vezető utat és Netanjahunak vissza kell vonnia azokat az ígéreteit, amelyeket "természetes szövetségeseinek" tett.

Netanjahu a tervek szerint vasárnap délután találkozik Livnivel.

A február 10-i izraeli parlamenti választásokon a Kadima 28 képviselői helyet szerzett, a Likud csak 27-et, de ez utóbbi a különböző jobboldali pártokkal együtt 65 mandátumra számíthat a 120 fős kneszetben. A Munkapártnak 13 képviselői hely jutott.

Amennyiben Netanjahunak sikerülne egy centrum felé nyitott kabinetet létrehoznia, nem válna a szélsőjobboldal túszává, és ezáltal olyan pragmatikus politikát folytathatna, amellyel elkerülhetné az összeütközéseket a  közel-keleti békefolyamatot felújítani kívánó Egyesült Államokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?