NEO FM a Sláger Rádió helyén

Budapest |

<p>NEO FM néven indítja el november közepétől a Sláger Rádió mostani frekvenciáján jelentkező adóját az FM1 konzorcium - tudatta a társaság csütörtökön, megerősítve ezzel az MTI előző napi értesülését.</p>

 Pályázatukban a 35 százalékos magyarzene-arány mellett azt is vállalták, hogy az adásidő legalább 30 százalékát "a hallgatói érdeklődést is kielégítő, színvonalas közszolgálati műsorszámok" teszik ki.     Az EST Media Group (EMG) és a radiocafé alkotta FM1 Konzorcium célja a nívós zenei tartalom mellett a kulturális és igényes műsorszolgáltatás, valamint az üzletileg is rentábilis működés biztosítása - ismételték meg korábbi közlésüket, paradigmaváltást ígérve azzal, hogy tartalmasabb, izgalmasabb és "emberközelibb" formátumban működnek.     Kádár Tamás, az EMG ügyvezetője előző nap arról beszélt az MTI-nek: az FM1 konzorcium keresi annak lehetőségét, hogyan tarthatja a médiatörvény előírásait nem sértve tulajdonosi portfoliójában a fővárosi radiocafé adót.     Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - frekvenciát az Advenio Zrt. nyerte el.     A Sláger Rádió Zrt. vezérigazgatója a döntés után az MTI-vel azt közölte: az ügyben bírósághoz fordulnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?