Nemzeti tragédia fenyegeti Ukrajnát

<p>Kijev. Legalább 26-an meghaltak a kormányellenes tüntetők és a rendvédelmi szervek kijevi összecsapásaiban tegnap reggelig – közölte a kijevi városvezetés. Mintegy 500-an sérültek meg, tegnap mozgósították a hadsereg ejtőernyős alakulatait, a kormány pedig puccskísérlettel vádolja az ellenzéket.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A kijevi tüntetők a minden korábbinál súlyosabb éjszakai utcai harcok ellenére sem hagyták el tegnap a Majdan főteret. A tiltakozók forradalmi dalokat énekelnek, táplálják az égő barikádok lángjait – így emelve égő falat a belügyi egységek elé –, és köveket halmoznak fel, hogy felkészüljenek a rendőrség újabb rohamára. A belügyi alakulatok mintegy 5000 fős serege körbevette a teret. A téren minden kiégett, a járdákból szinte minden utcakövet kiszedtek a tüntetők. A belügyminisztérium úgy tájékoztatott, a rendvédelmi erők 9 tagja halt bele lőfegyverek okozta sebesülésekbe. A keddi összecsapások 26 halálos áldozata közül 19-en haltak bele lőtt sebekbe. A belügyi tárca szerint 371 belügyi alkalmazott szorult orvosi ellátásra, 74 rendőrt lőfegyverrel sebesítettek meg. Ellenzéki források az összes sebesült számát ezer fölöttire becsülik.

Puccskísérlet a vád

Az ukrán kormány puccskísérlettel vádolta meg az ellenzéket. „Ez nem a demokrácia kifejeződése. Ez az emberek manipulálása, kísérlet az erőszakos hatalomátvételre” – mondta Szerhij Arbuzov kijelölt kormányfő, hozzátéve: „A társadalom fel van háborodva, a problémák civilizált megoldását várta a parlamentben, nem az utcán.” Az ukrán államfő honlapján arra kérte az ellenzéket, hogy határolódjanak el a radikálisoktól. Viktor Janukovics úgy vélekedett, az ellenzék „túllépte a határt” azzal, hogy fegyverbe szólította az embereket. A bűnösöket felelősségre fogják vonni – hangoztatta. Mint fogalmazott, amíg az ellenzéki vezetők nem határolódnak el a radikálisoktól, addig „másképpen tárgyalnak velük”. Az államfő mára országos gyásznapot hirdetett Ukrajnában.

Nyugat-Ukrajna forrong

A mindig is inkább az EU felé húzó országrész több városában is elfoglalták a rendőrséget a demonstrálók – Lviv (Lemberg) az első hely, ahol a teljes államapparátus, a rendőrség, a katonaság és az ügyészség is a tüntetők kezén van, ráadásul mintegy ötezer tüntető fegyvereket zsákmányolt egy laktanyában. A támadók állítólag megegyeztek a laktanyában tartózkodó katonákkal, hogy elhagyhatják a területet, de fegyvertelenül. Ternopilban felgyújtották a rendőrséget. A lengyel–ukrán határ több szakaszát is lezárták. Kormányellenes tüntetők Ungváron békésen elfoglalták Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatalának épületét. Az épületfoglalók Olekszandr Ledida kormányzó dolgozószobájából eltávolították Viktor Janukovics ukrán elnök portréját.

Tiszti becsületszavát adta Ungváron a kormányellenes tüntetőknek Kárpátalja megye rendőrfőkapitánya, hogy a belügyi erők nem alkalmaznak erőszakot a tiltakozó megmozdulások résztvevőivel szemben. Vaszil Varcaba rendőrtábornok közölte, hogy egyetlen rendőrt sem enged Kijevbe vezényelni Kárpátaljáról.

Ejtőernyősök érkeztek

Kelet-Ukrajnából egy 500 fős, teljes fegyverzettel felszerelt ejtőernyős osztagot irányított át a védelmi minisztérium Kijevbe – közölte Pavlo Lebegyev ügyvivő védelmi miniszter. Kijelentette, hogy a fegyverraktárak védelmére csoportosította át az egységet. Korábban a tárca vezetője leszögezte, a hadsereg nem avatkozik be a belpolitikai válságba – az alkotmány szerint a hadsereg nem használható az állampolgárok jogainak és szabadságának korlátozására. Ukrán források cáfolták, hogy a kormány tegnapi ülésén napirendre került volna a rendkívüli állapot bevezetése. Ukrajnai politológusok arra figyelmeztetnek, az erőszak elharapódzása az ország szétesésével fenyeget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?