Németország – mi jön most?

A német választások előtt a balliberális Der Spiegel hetilap a címlapján megsejtett valamit. A címlapon egy szóvicc állt: az „Alles wird gut”, azaz „minden jó lesz” fölé azt írták, hogy „Alles wird Wut”, magyarul: „Minden düh lesz”. Düh és bizonytalanság A német választások másnapján valóban a düh és a bizonytalanság uralkodott inkább. Angela Merkel megnyerte negyedik választását is, és ezzel nagyon közel került ahhoz, hogy Helmut Kohlhoz hasonlóan hosszú ideig legyen Németország kancellárja. A merkeli nyugalom, stabilitás azonban remeg. A választásokon a szavazók alig több mint a fele szavazott csak a nagykoalíció pártjaira, holott négy évvel ezelőtt még a társadalom kétharmadát fedte le a két néppárt: a keresztény uniópártok (CDU/CSU) és a szociáldemokraták (SPD). Idén az ellenzéknek volt oka örülni. Valamennyi ellenzéki erő növelni tudta a támogatottságát. A négy évvel ezelőtt a parlamentből csúfosan kizuhant polgári liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) idén már több mint tíz százalékkal tér vissza oda. A balliberális Zöldek és a szélsőbaloldali Die Linke is növelték a támogatottságukat. Igazi győztes: az AfD A választások igazi győztese azonban a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt. A 2013-ban még euróellenes pártként alakult szervezet az évek során egyre inkább a szélsőjobboldalra tolódott, ezért fogadta a német közvélemény megdöbbenve a sikert. Ma az AfD országosan a harmadik, a keletnémet területeken a második legnagyobb erő. A kelet-német Szászországban egyenesen az első helyre futott be a párt.  A sikernek két olvasata is lehet. Egyrészről Németországba is megérkezett az az EU-ellenes, idegenellenes szélsőjobboldal, amely más európai országokban már rég jelen van, esetleg – mint Budapesten és Varsóban – kormányoz is. Másrészről viszont azt lehet mondani, hogy az AfD tizenhárom százalékával szemben ott van az összes többi párt nyolcvanhét százaléka – és a jelentős különbségek ellenére is az AfD-n kívüli valamennyi párt szélbaltól jobboldalig elutasítja az AfD követeléseit. Németország, ahol az ötvenes évek óta nem ültek szélsőjobboldali képviselők a szövetségi parlamentben, mégis meg fog egy kicsit változni az AfD sikere révén. Az NDK visszavág Milyen következmények adódnak az AfD sikeréből, és miként lehet minderre reagálni? Először is, az AfD sikerét nagyban magyarázza, hogy a nyugat-német közélet nem vette észre, mennyire más társadalmi folyamatok határozták meg a keletnémet térséget. Az a múltfeldolgozás vagy az euróatlanti integráció, ami a német politikában konszenzusnak számított, valójában a nyugatnémet közvéleményt határozta csak meg.  Az NDK kommunista diktatúrájában értelemszerűen más volt az irány, és a német-porosz nacionalizmus is jobban megőrződött. A bevándorlás kapcsán is előjöttek e különbségek. Míg a nyugatnémet városokban a hatvanas–hetvenes évektől működő valóság a multikulturalizmus, addig a keletnémet területek a mai napig nagyrészt etnikailag homogének. Az AfD idegenellenes jelszavaival olyan keletnémet vidékeken ért el harminc–negyven százalékot, ahol a külföldiek aránya az egy százalékot se teszi ki. Kit kell itt integrálni? Az AfD sikere brutálisan megmutatta a nyugatnémet közéletnek, hogy a mai napig egy szelet posztkommunista Kelet-Európával élnek együtt. Eddig a kereszténydemokrata CDU és az utódpárti Die Linke lefedte a keletnémetek nacionalizmusát és az NDK iránti nosztalgiáját – ám most az AfD-vel megjelent egy párt, amely sikeresen tudta a saját érdekében becsatornázni a keletnémet frusztrációt. Hiába költöttek a nyugatnémetek évente eurószázmilliárdokat a keletnémet térségek és emberek felzárkózatására (az infrastruktúrában ma már alig van különbség, a keleti fizetések pedig elérték a nyugatiak nyolcvanöt százalékát), a mentalitások még nagyon is eltérnek. Talán ezen túl a muzulmánok integrációja helyett vagy mellett több figyelmet kell fordítani arra, hogy a keletnémetek is megérkezzenek oda, ahol a nyugatnémetek vannak. Az AfD Nyugat-Németországban egy tízszázalékos kispárt, a nagyvárosokban még ennél is kevesebbet kapott – az igazi löketet a keletnémetek voksai adták meg neki. Másrészről a CDU/CSU-nak újra meg kell szólítani a tőle jobbra álló szavazókat. A keresztény uniópártoknak évtizedeken át az volt a stratégiájuk, hogy tőlük jobbra már csak a fal lehet. Azaz hiába volt a párt alapvetően a centrumban, azért mindig be tudta vonzani a jobbos tábort is. Merkel a liberális menekültpolitikájával azonban éppen ezt a réteget vesztette el. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"289584","attributes":{"alt":"","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"412","title":"Mozaikkép az NDK-s időkből. Vannak, akik visszasírják, s ezért a fasisztákra szavaznak.","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Merkel vezetése alatt a CDU annyira eltávolodott a jobboldalról, hogy az AfD be tudott oda nyomulni. A német demokráciának azonban az az érdeke, hogy a széljobb ne önálló pártként jelenjék meg, hanem a CDU/CSU-n belül. A CDU/CSU ugyanis miközben lefedi, egyben meg is fékezi a jobbszélt, az AfD viszont a jobbszélt folyamatosan hergeli, erősíti. Merkel utódja kerestetik A CDU-tól több mint egymillió szavazó ment át az AfD-hez. Merkelnek vélhetően ez lesz az utolsó ciklusa, megkezdődhet az utódkeresés. A CDU új vezetője bizonyosan konzervatívabb lesz Merkelnél, ugyanis a párt néppárti státusza forog kockán. A CDU egyszerüen nem engedheti meg magának, de a német parlamentarizmusnak sem, hogy tőle jobbra tartósan megmaradjon egy erős párt. Merkellel már nem hozhatók vissza az AfD-ra átszavazó kiábrándult CDU-sok – ők ugyanis éppen Merkel miatt hagyták el a pártot.  Ez a kihívás még inkább érinti a bajor kistestvért, a CSU-t, amely több mint tíz százalékot vesztett Bajorországban. A CSU önidentitásának része, hogy a bajor szavazóknak majdnem a fele vagy akár többen is őt választják, ezzel szemben most csak harmincnyolc százalék jött össze. A nagykoalíció kedvez a szélsőségeknek Harmadrészben a választások megmutatták, hogy – amint az Ausztriában már korábban is látható volt – a nagykoalíciók idején a szélsőségek jelennek meg alternatívaként. Ezért helyes döntés a német szociáldemokraták (SPD) részéről, hogy múlt vasárnapi történelmi vereségük után ellenzékbe vonulnak. Még négy év nagykoalíció mellett az SPD húsz százalék alá zuhanna.  A pártnak most az a feladata, hogy ellenzékből demokratikus és baloldali alternatívát építsen. A menekültkérdés körül sokszor mesterségesen felfújt identitáspolitikai viták helyett újra a szociális témáknak kell dominálniuk – és akkor újra lehet esélye az SPD-nek. Negyedrészben vélhetően egy olyan koalíció jön most össze, amilyen még sohasem volt hatalmon. A CDU/CSU a polgári liberális FDP-vel és a Zöldekkel tud csak többséget összehozni. Noha a pártok szavazói alapvetően a jobb módú, tanultabb középosztályból jönnek – ennyiben a polgári közép pártjainak tekinthetők –, számos programalapú különbség nehezíti a koalíciós tárgyalásokat. Különösen a Zöldek és az FDP között vannak viták. A Zöldek a még mélyebb európai integráció hívei, kivezetnék a dízelmotorral működő autókat a piacról, és ellenzik a menekültek számának korlátozását. Az FDP ezzel szemben elutasítja az európai transzferuniót, kiáll a dízelmotor mellett, és a kanadaihoz hasonló bevándorláspolitikát akar. Mindazonáltal ha létrejön, egy ilyen kormány jelentős újítás lenne. Mondhatni: a konzervatívok, a liberálisok és a zöldek együttműködése példaértékűvé is válhat a 21. század új kihívásaira. Csak Merkel a biztos Ma azonban csak Angela Merkel személye biztos Németországban. Miközben ő maga is az utolsó ciklusát kezdi meg, a német politika nagy változások előtt áll. Valamennyi európainak érdeke, hogy Németország ne térjen le arról az útról, amit az ország nyugati fele már a második világháború vége óta jár. Az európai Németországnak, az egységesülő Európának nem holmi nemzetek Európája, hanem a belső konfliktusok s a gazdasági eljelentéktelenedés az alternatívája az egész kontinensen. Techet PéterA szerző külpolitikai elemző, a németországi Európai Történeti Intézet munkatársa Mainzben