Németh Zsolt: csak az autonómia jelenthet garanciát

Bukarest |

<p>Csak az autonómia jelenthet hosszú távú intézményi garanciát arra, hogy a magyar nyelv hivatalossá váljon Romániában, és hogy az erdélyi magyarság döntési hatáskörrel rendelkezzen saját ügyeiben -  mondta szerdán Bukarestben az MTI-nek Németh Zsolt.</p>

Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke Kozma Józseffel, a bizottság szocialista alelnökével együtt látogatott a román fővárosba. Mielőtt a delegáció asztalhoz ült volna a román politika tényezőivel, a romániai magyar pártokkal is egyeztetett. Így kedden egyaránt tárgyaltak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőivel és Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével, hiszen - mint Németh Zsolt hangsúlyozta - ma már két legitimitással rendelkező politikai párt működik az erdélyi magyarság körében.

Markó Béla RMDSZ-elnökkel és a szövetség más vezetőivel tárgyalva a delegáció örömmel nyugtázva, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megállapodása révén az európai parlamenti választásokra létrejött a magyar összefogás listája, amelyet Tőkés László, az EMNT elnöke vezet. A külügyi bizottság elnöke nagy hangsúlyt helyezett erre az összefogásra, akárcsak a romániai magyarok választási részvételére. Mint hangsúlyozta, minél többen fogják képviselni az Európai Parlamentben az erdélyi magyarságot, annál nagyobb esély van arra, hogy meg lehessen valósítani az erdélyi magyar közösség által fontosnak gondolt célkitűzéseket. Ezek sorában kiemelkedő jelentőségűnek nevezte az autonómiát.

Mint az MTI-nek elmondta, ebben a szellemben beszélt Szász Jenővel is, aki kifejtette belpolitikai helyzetértékelését, kitérve a magyarságon belüli politikai nézetkülönbségekre is. Németh Zsolt kijelentette: nagyon örül a magyar összefogás megszületésének, támogatja a Tőkés által vezetett listát, de szerinte a jövőben kívánatos lesz ennek az együttműködésnek a szélesítése. Ezzel arra utalt, hogy az MPP egyelőre "tartózkodik" a magyar összefogás listájának támogatásától. De még sok idő van hátra, e tartózkodással kapcsolatosan még módosulhat az álláspont - mondta Németh. Hozzáfűzte: "Én a magam részéről igyekszem személyes jelenlétemmel is segíteni a magyar összefogás listájának sikerét, mint ahogy a közeljövőben Orbán Viktor is igyekszik segíteni ennek sikerét".

Az erdélyi magyarság autonómiaigénye ma már nem kérdőjelezhető meg Romániában - mondta a magyarországi politikus. Emlékeztetett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által rendezett népszavazásra, amelyen 210 ezer magyar ember foglalhatott állást az autonómia mellett. Az erdélyi magyar politika célkitűzéseinek középpontjába ezért szerinte nem feltétlenül a kormányra kerülést kell állítani (bár ezt a lehetőséget a körülmények függvényében nem kell kizárni), hanem inkább az autonómia megvalósítására kell helyezni hangsúlyt. Csak az jelenthet intézményes garanciát arra, hogy  a magyar nyelv hivatalossá váljon, és hogy a magyarság saját ügyeiben döntési hatáskörrel rendelkezzen - mondta Németh Zsolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?