Német turisták rejtélyes eltűnése a Szaharában

Berlin. A német külügyminisztérium tegnap nem zárta ki annak lehetőségét, hogy politikai okok húzódnak meg 21 turista, köztük 16 német rejtélyes algériai eltűnésében.
– Jelen pillanatban semmit sem zárunk ki – közölte a minisztérium szóvivője. A 16 németen kívül négy svájcit és egy hollandot is keresnek a Szaharában.

Berlin. A német külügyminisztérium tegnap nem zárta ki annak lehetőségét, hogy politikai okok húzódnak meg 21 turista, köztük 16 német rejtélyes algériai eltűnésében.

– Jelen pillanatban semmit sem zárunk ki – közölte a minisztérium szóvivője. A 16 németen kívül négy svájcit és egy hollandot is keresnek a Szaharában.

Egyesek már négy hete nem adtak életjelt magukról, köztük egy négytagú augsburgi társaság. „Az apám nem tévedhetett el a sivatagban. Nagyon tapasztalt sivatagjáró. A múlt évben hat és fél hónapot töltött el az ausztráliai pusztában, az egész kontinenst bejárta” – nyilatkozta a Die Welt című lapnak Andreas Mitko, a csoport egyik tagjának fia.

A csoportok általában a Szahara egyik legszebb vidékére, egy 450 kilométer hosszú homokvonulathoz kirándultak, ott azonban nyomuk veszett. Kizárják, hogy homokviharban, hirtelen áradás miatt, vagy egyéb természeti csapásban lelték volna halálukat. Kizártnak tűnnek a sorozatos balesetek is.

Egyre gyakrabban bukkan fel viszont az a feltételezés, hogy a turistákat elrabolták. Nem biztos, hogy közönséges rablók a tettesek, akiknek a turisták méregdrága terepjáróira fáj a foguk.

Algéria déli részén egyre makacsabbul tartják magukat a hírek, hogy politikai hátterű emberrablásokról van szó. A Le Matin című lap szerint a GSPC radikális iszlámista terrorista csoport lehet a tettes.

A csoport vezetője, Hasszán Hattapi állítólag kapcsolatot ápol az al-Kaidával és Oszama bin Ladennel. A New York-i és washingtoni épületek ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek után kijelentette, hogy „brutálisan lép majd fel az európaiakkal és az amerikaiakkal szemben”, ha támadás érné valamelyik arab államot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?